Fülöp Attila: Október 20-áig várják a jelöléseket a gyermekvédelemben dolgozók elismeréseire

Október 20-áig várják a jelöléseket a gyermekvédelemben dolgozók elismeréseire – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa pénteken Budapesten, a József Attila Gyermekotthoni Központban.

FülöpFülöp Attila azt mondta, a kormány azt szeretné, ha a gyermekvédelem a rendről és megbecsülésről szólna. Közölte: a Szent Anna a Nevelőszülőkért és a Szent Kristóf a Gyermekekért díjakra olyan nevelőszülőket, valamint gyermekvédelmi dolgozókat lehet felterjeszteni, akiknek a munkája, elhivatottsága, gyermekekért való odaadása példaértékű.

Jelölni október 20-áig, elektronikus úton lehet, a kormany.hu oldalon minden részlet megtalálható – tette hozzá az államtitkár.

Jelezte:

a kormány több intézkedést hozott a gyermekvédelemben dolgozók megsegítésére. A fenntartók anyagi biztonságát rezsikompenzációval igyekeztek megteremteni, az elmúlt két évben nevelőszülők nevelési ellátmányát 50 százalékkal emelték, júliustól pedig ruhapénzt emeltek."

A nevelőszülők díjazása a tíz évvel ezelőttinek öt-hatszorosa, és a gyermekotthoni területen is béremelések történtek – emelte ki Fülöp Attila.

Szólt arról az idén nyáron hatályba lépett intézkedésről is, amely a gyermekvédelemben dolgozóknak pszichológiai alkalmassági és életvitel-vizsgálatot ír elő. A területen dolgozók 98,5 százaléka partner volt ebben – jegyezte meg.

Hozzáfűzte:

a gyermekvédelemben több ezer elhivatott, jó szándékú, a gyerekekért tenni akaró ember dolgozik."

Diószegi Zsanett, a budapesti József Attila Gyermekotthoni Központ intézményvezetője elmondta: 165 gyermeknek - kiskorúaknak és fiatal felnőtteknek - biztosítanak teljes körű ellátást hét telephelyen, amelyekből három intézmény gyermekotthon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!