Fülöp Attila: Otthonteremtési program indul a gyermekvédelemből kikerülő fiatalok részére

Otthonteremtési program indul a gyermekvédelemből kikerült vagy kikerülő fiatalok részére, első körben országszerte 25 lakás kedvezményes bérlésére pályázhatnak az érintett 18-35 év közöttiek – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa pénteken Budapesten újságíróknak.

Fülöp

 

Fülöp Attila kiemelte:

a Lépj! Gyermekvédelmi Otthonteremtési Programra azért van szükség, mert a lakhatás, a valódi otthon alapvető biztonsági feltétel ahhoz, hogy valakinek "jól és stabilan induljon az élete. Az a dolgunk, hogy stabil felnőtté váljanak azok a fiatalok, akik a gyermekvédelmi rendszerből kerülnek ki" 

– tette hozzá.

Közölte, a programban alapvetően olyan lakhatási lehetőségért lehet pályázni, amelyet ma nem lehet megkapni piaci körülmények között.

Fülöp Attila kiemelte: a gyermekvédelemnek az a fontos feladata, hogy önálló életre nevelje az érintett fiatalokat azokkal a traumákkal és nehézségekkel együtt, amit gyerekkorukban átéltek.

Az a célunk, hogy felnőtt korukban ne kelljen a szociális ellátórendszerre hagyatkozniuk, és saját rendezett kapcsolatokkal, saját önálló családban is tudjanak élni. A gyerekvédelem közösségi munka is, abban szükség van a kormányzatra, az önkormányzatokra, a civil és egyházi szereplőkre, valamint a gyermekvédelemben felnőtt fiatalnak munkát biztosítóra is"

– hangsúlyozta.

Az államtitkár emlékeztetett, két mintaprogramot elindítottak korábban: az egyik keretében a Facultas Gimnáziumban elindult egy olyan osztály, amely kifejezetten jó tanuló, jó képességű, gyermekvédelmis gyermekeknek szól azért, hogy felnőttként a közszolgálatban tudják kamatoztatni a tudásukat.

A másik az Apponyi Franciska Jövőműhely Program, amely stabil munkahelyet kíván adni gyermekvédelemben felnőtt fiataloknak. Az új, most bejelentett program a harmadik láncszem – jegyezte meg, majd közölte: ez azoknak a fiataloknak szól, akik 18-35 év közöttiek és legalább két évet eltöltöttek korábban a gyermekvédelemben. További feltétele a programba való jelentkezésnek, hogy munkaviszonnyal rendelkezzenek.

Fülöp Attila elmondta,

a programot a Belügyminisztérium támogatásával az MR Közösségi Lakásalap valósítja meg. Ebben az évben száz ingatlant szeretnénk bevonni a programba. Az első lakás - amely sajtótájékoztató helyszínéül is szolgált - egy csepeli panelházban található. Az első körben, nagyobb településeken, illetve városokban lesznek megpályázható lakások."

Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos, volt csepeli polgármester kiemelte: a program egy nagyszerű lehetőség arra, hogy azok a gyerekek, akik család nélkül nevelkedtek, megkapják azt a lehetőséget a lakáshoz jutás révén, hogy ők is majd családot tudjanak alapítani.

A programba bevont XXI. kerületi első lakás kapcsán azt hangsúlyozta, hogy Csepel közössége mindig a befogadásról volt híres, és azt kívánta, hogy a lakóközösség szeretettel fogadja majd a sikeres pályázót.

Emlékeztetett, a programot lebonyolító lakásalapot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat alapította segítve a rászorulókat.

A lakásalap ügyvezetői, Major Gábor és Lutár Balázs tájékoztatása szerint a most bejelentett program egy három éves fejlesztés eredményeként tudott elindulni, és az elsőként 18 településen 25 megpályázható ingatlan van.

A programról részletes tájékoztatás az mrkl.hu/lepj/ oldalon érhető el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!

 

 

BESbswy