Fülöp Attila: Pályázat segíti a fogyatékossággal élők munkához jutását

Csaknem kétszázmillió forintra pályázhatnak október 31-éig a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek munkához jutását segítő szervezetek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Szekszárdon.

Fülöp Attila (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára

Fülöp Attila a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Ízlelő étteremben tartott sajtótájékoztatón elmondta: a pályázat célja, hogy a szervezetek mentorálással, tanácsadással, felkészítéssel megfelelő munkahelyekhez tudják juttatni a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű embereket.
    
Ma Magyarországon körülbelül 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik, és legalább ennyien vannak, akik segítséggel képesek lennének munkát végezni - tette hozzá.
    
Emlékeztetett arra, hogy a minisztérium a közelmúltban több mint 43 milliárd forint értékű pályázatot írt ki a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására azoknak a cégeknek, amelyek nagy létszámban foglalkoztatnak ilyen embereket. A mostani kiírás inkább azok a cégeket segíti, amelyek nem tudják elérni a foglalkoztatható fogyatékos embereket - fűzte hozzá.
    
Az államtitkár hangsúlyozta: a szegénység legyőzésének kulcsa a szociális biztonság megteremtése, ennek alapja pedig a munkavégzés lehetősége. „Fontos, hogy ezt a lehetőséget azoknak is biztosítsuk", akik valamilyen módon hátrányból indulnak - fogalmazott.
    
Ács Rezső, Szekszárd Fidesz-KDNP-s polgármestere arról beszélt: a tolnai megyeszékhelyen fontosnak tartják, hogy olyan segítséget nyújtsanak a hátrányos helyzetűeknek, amelynek igénybevételével a társadalom hasznos tagjainak érzik magukat. A város költségvetésének 400 millió forintos szociális keretéből 40 millió forint a saját forrás; a városban száz megváltozott munkaképességű ember dolgozik iskolákban, illetve az önkormányzati tulajdonú KT-Dinamic Nonprofit Kft. alkalmazásában.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!