Segítség és ésszerű döntés is a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása

Nemcsak segítség, hanem ésszerű gazdasági döntés is a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Fülöp AttilaFülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár

Fülöp Attila (KDNP) a megváltozott munkaképességű emberek alkalmazásával foglalkozó Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. jogelődje megalapításának 70. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen hozzátette: mi sem jobb bizonyíték erre, mint hogy a Főkefe – a Kézmű és az Erfo kft.-vel együtt – 135 telephelyen évtizedek óta végez értékteremtő munkát. 

E három cég kilencezer alkalmazottjával együtt európai viszonylatban is egyedülálló – jelentette ki. Mint elmondta, a kormány célja, hogy a piaci cégeknek is megmutassák, a megváltozott munkaképességű emberek munkájának van jövője, azért is, mert ezeknek az embereknek az önálló életét a legjobban munkalehetőség biztosításával lehet segíteni. 

Fülöp Attila fontosnak nevezte, hogy felhívják a figyelmet a megváltozott munkaképességű emberek azon képességeire, amelyekben többek, mint a többségi társadalomhoz tartozók.

A Főkefe, a Kézmű és az Erfo kft. Magyarország legnagyobb, megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cégei; mindhárom állami tulajdonban van és az Emmi felügyelete alá tartozik.

A Főkefe kft. elődjét 1949-ben látássérültek foglalkoztatására alapították, kezdetben hetven, majd 1969-tól már négyszáz alkalmazottal működött a cég, amelyet később a többi megváltozott munkaképességű ember alkalmazására is kiterjesztettek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!