A Katolikus Karitász RÉV Szenvedélybeteg-Segítő szolgálata sikertörténet és jó példa az állam és az egyház együttműködésére – jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért feleős államtitkára, a KDNP politikusa szerdán Budapesten.
A szociális munka területén a szenvedélybetegek segítése az egyik legnehezebb feladat, mert a társadalom sokszor elítéli a szenvedélybetegeket – közölte Fülöp Attila, a budapesti RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat megalapításának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.
Aki ezt a szolgálatot vállalja, vállalja ezt a nehézséget is – tette hozzá.
Úgy fogalmazott:
az ember közösségi lény, a szenvedélybetegség viszont szétrombolja az egyén közösségi kapcsolatait, a RÉV pedig, amely nélkül szegényebb lenne a magyar társadalom, ebben a helyzetben nyújt segítséget.”
Ugyanakkor az egyházi szerepvállalás nyomán megjelenik a spiritualitás is a RÉV tevékenységében, amely nélkül sokkal szegényebb volna ez a szolgálat – mondta Fülöp Attila
Écsy Gábor püspöki helynök, a Katolikus Karitász országos igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az egyház tevékenységéhez szorosan hozzátartozik a rászorulók segítése; ennek jegyében vállalták a többi között, az alkohol-, drog-, játékfüggők pszichoszociális ellátását szolgáló RÉV létrehozását is.
Ennek keretében először 1994-ben Budapesten, majd Szombathelyen, Székesfehérváron, Egerben, Szekszárdon, Debrecenben, Győrben és Kecskeméten, majd végül Vácon nyílt RÉV Szenvedélybeteg-segítő szolgálat. Így Magyarországon egyedülálló országos szenvedélybeteg-segítő hálózat jött létre.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy komplex egészségügyi és pszichoszociális ellátás szükséges a szenvedélybetegek esetében, így a RÉV-ek egységes szakmai koncepció mentén működnek, németországi tapasztalatok alapján a magyarországi körülményekre adoptálva.
Az elmúlt 30 év alatt igazolódott, hogy a RÉV hiánypótló szolgáltatást nyújt Magyarországon”
– mondta Écsy Gábor.