Fülöp Attila: A szociális ellátás közösségi ügy

A szociális ellátás nem az állam, nem az önkormányzatok és nem a családok magánügye, hanem közösségi ügy – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán a debreceni család- és gyermekjóléti központ új épületének átadása után az MTI-nek.

Fülöp Attila hangsúlyozta: a szociális ellátás csak akkor lehet sikeres, ha összefogás van mögötte. Az államtitkár jó példának nevezte a debreceni beruházást, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az új épület, a 21. századi technológia csak akkor töltheti be szerepét, ha „mögötte ott vannak az emberi kapcsolatok is”.

Fülöp Attila (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára

Hozzátette: a család- és gyermekjóléti központok a szociális alapellátás egyik kulcsát jelentik, olyan intézmények, amelyeket a családok nemcsak a problémák megoldása érdekében, hanem „a valahová tartozás élményéért” is felkeresnek. Közölte: a költségvetésben a család- és gyermekjóléti központoknak az alapszolgáltatásokon túli, szociális segítéssel összefüggő feladataira 2019-től 5,8 milliárd forint áll rendelkezésre.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere elmondta: a család- és gyermekjóléti központ eddig a város hat különböző pontján működött. A 600 millió forintos beruházással – amelyből 500 millió forint uniós, 100 millió pedig önkormányzati támogatás – egységes intézményt hoztak létre.

A központ 52 munkatársa 1600 családdal, 1100 gyermekkel áll kapcsolatban – közölte, hozzátéve, a mintegy 1000 négyzetméteres modern épületet a generációk közötti kapcsolattartás helyének is szánják, ezért a központban végezhetik munkájukat a város nyugdíjas szervezetei is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!