Fülöp Attila: A támogatott lakhatás az egyik legsikeresebb fogyatékosügyi program

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb fogyatékosügyi programja a támogatott lakhatást segítő pályázat volt – hangoztatta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa csütörtökön Debrecenben.

FülöpFülöp Attila a görögkatolikus Szent Illés Próféta Alapszolgáltatási Centrum épületének megszenteléssel egybekötött átadóünnepségén azt mondta, a Széchenyi 2020 programban 16 milliárd forint ráfordítással az országban 34 helyszínen mintegy 700 olyan lakhatási hely jött létre, amely családi környezetben biztosít bentlakást fogyatékossággal élőknek.

A teljes program legnagyobb beruházását a görögkatolikus egyház valósította meg Debrecenben, ahol 60 ember élete, életminősége változik meg a lakóotthonok kialakításával”

– tette hozzá.

Fülöp Attila a fogyatékosügyi intézményi ellátás átalakítását, amelynek során a nagy, akár több száz embert ellátó intézmények helyett 6-12 embert helyeznek el családias körülmények között, a terület rendszerváltásaként, kultúraváltásaként értékelte, és köszönetet mondott az ebben szerepet vállaló önkormányzatoknak, egyházaknak és civil szervezeteknek.

A támogatott lakásotthonok 21. századi életkörülményeket biztosítanak lakóiknak, az ott dolgozók pedig segítik az önálló életüket – mutatott rá az államtitkár.

Fülöp Attila fontosnak nevezte, hogy „békétlen világunkban megmaradjon ez a lehetőség”, és a jövőben is fejlődhessen az ilyen típusú gondoskodás.

Ehhez béke kell itthon és Európában. Ezen fogunk dolgozni a jövőben is"

– mondta a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte annak jelentőségét, hogy a fogyatékossággal élők segítséggel és támogatással képességeiknek megfelelő életet élhessenek. Az önkormányzat 110 ember elhelyezését biztosító intézményrendszert működtet, de az egyházakkal és a civil szervezetekkel több mint 400 ember ellátásáról gondoskodnak.

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita – mielőtt megszentelte az épületet – azt mondta, olyan otthonokat hoznak létre, ahol együtt élnek a dolgozók a fogyatékossággal élő emberekkel, az ellátottak folyamatosan fejlődhetnek, mert „a mérce, a modell, Krisztus”.

Ungvári Sándor, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat igazgatója ismertette: szolgálatuk egymilliárd 48 millió forintot nyert el az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán a fogyatékossággal élők segítésére.

A több mint egymilliárd forintos európai uniós támogatásból kilenc ingatlant vásároltak Debrecenben, amelyek közül nyolc szolgál támogatott lakhatásra, egy pedig nappali ellátásra - tette hozzá.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!