Gaal Gergely: Erősíti a települések közötti összefogást a Magyar falu program

A Magyar falu program erősíti a települések közötti összefogást, hozzájárul a népességcsökkenés megállításához, a népesség növekedéséhez, ma már számolnak ezzel a lehetőséggel a kistelepülések – mondta a Miniszterelnökség helyi szintű és hazai forrásból megvalósuló településfejlesztési programok összehangolásáért és népszerűsítéséért felelős miniszteri biztosa, a KDNP országos választmányának elnöke szerdán a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Besenyszögön.

Gaal Gergely a Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtárban a szolnoki agglomeráció kistelepüléseinek polgármestereivel konzultált. Ezt követően sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a 2019-ben indult Magyar falu program célja a kistelepülések felemelése, erősítése.

Hozzátette: Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú választókerületében is „igen jó” úton jár a program, amely

 a magyar kormány vidékfejlesztési, településfejlesztési politikának az egyik zászlóshajója.

 

 

Kállai Mária, Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú választókerületének fideszes képviselője és Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje az eseményen a Magyar falu program egyik fontos eredményének nevezte a települések jövőképének nagymértékű fejlődését. Beszámolt arról, hogy a programnak köszönhetően a választókerületben eddig 117 projektben mintegy kétmilliárd forintos fejlesztés valósult meg.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!