Hargitai János: A járvány teszi indokolttá a költségvetés korrekcióját

Hargitai János, a KDNP vezérszónoka 2021-es költségvetés vitájában az Országgyűlés keddi ülésén hangsúlyozta: az Orbán-kormányokra a kiszámítható, szigorú költségvetési politika volt jellemző, ezért ez most nem egy megszokott helyzet. Nem azért módosítják a büdzsét, mert elhibázottan terveztek korábban, hanem mert egy olyan járvány következett be, amely indokolttá tette a korrekciót – magyarázta.

Hargitai János, a KDNP ügyvezető főtitkára felszólal a parlament 2021. április 27-ei ülésén (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Megjegyezte: a szocialista kormányok korábban nem teljesítették a költségvetés főszámait, mert azok a kormányok soha nem vették komolyan a saját költségvetésüket. Elmondta: a költségvetés számait korábbi tudásuk szerint reálisnak látták, de most módosításra van szükség. A módosítás a kormány intézkedéseinek átvezetéséről szól – tette hozzá.

Kijelentette: a kormány a válságkezeléssel kapcsolatban is sok olyan intézkedést hozott, amelyek a családokat jobb helyzetbe hozták.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!