Harrach Péter: Cél a gazdaság megerősítése, a családok támogatása

Varga Mihály pénzügyminiszter expozéjával megkezdődött szerdán az 2021-es költségvetés tárgyalása az Országgyűlésben.

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője

Harrach Péter (KDNP), a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője hozzászólásában kiemelte, hogy egy jó költségvetés egyértelműen tükrözi a benyújtó politikai szándékát és alkalmazkodik a valósághoz.
    
A jövő évi költségvetés mind a két szempontnak megfelel, és jól szolgálja a megfogalmazott célokat - értékelt.
    
Kiemelte a gazdaság megerősítését, a foglalkoztatás járvány előtti szintjének elérését és további növelését, a családok támogatását, valamint egy esetleges újabb járványra való felkészülést.
    
Megállapította: az elmúlt időszakban a járvány elleni védekezés sikeres volt, és a jövőbeni felkészülésben a fejlesztések mellett az eszközbeszerzéseknek is fontos szerepük lesz. Míg azonban az utóbbiak alapját eddig a jó külgazdasági kapcsolatok adták, mostantól a hazai eszközgyártásra helyezi a kormány a hangsúlyt.
    
Kitért a 2250 milliárd forintos gazdaságvédelmi alapra, és rámutatott: abban az emberi munka mint érték jelenik meg. A munkajövedelem a legjobb szociális juttatás, ahogy a jó gazdaságpolitika egyúttal a legjobb szociálpolitika is - összegzett a KDNP frakcióvezetője. Megjegyezte: nem állítják, hogy segélyre egyáltalán nincs szükség, de ez alapvetően krízishelyzetben segít, viszont, ha valaki erre rendezi be az életét, akkor a dolgozó és dolgozni akaró emberek általi eltartásra számít. Márpedig ez a társadalmi igazságosság ellen van - mutatott rá Harrach Péter.

Szólt a családok támogatásáról, ami 2295 milliárd forinttal jelenik meg, és célként jelölte meg a gyermekvállalás segítését, a demográfiai helyzet javítását, a családok jólétének növelését. Kiemelte továbbá a bölcsődei ellátás további erősítését, és a 13. havi nyugdíj fokozott visszaépítését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!