Harrach Péter: A klímavédelem fontos kérdés, de a pánikkeltés megengedhetetlen

A köznevelésről és a kutatás-fejlesztésről szóló törvény módosításában is megjelenik a hatékonyság növelésének szándéka – vont mérleget a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője

„Mivel a költségvetés a kormánytöbbség törekvéseit tükrözi, és abban benne vannak a KDNP szempontjai is, ilyen értelemben a teljes költségvetés megfelel nekünk. Ha az a kérdés, hogy a mi prioritásaink megjelennek-e, azt kell mondanom, igen. Ez azért is így van, mert a Fidesz kereszténydemokrata fordulatot vett, ami persze nem azt jelenti, hogy kifogták a szelet a vitorlánkból, hanem azt, hogy az általunk képviselt hagyományos kereszténydemokrata értékek közös lendületet kaptak” – fogalmazott megkeresésünkre Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

Aláhúzta: a legfontosabbnak a közösségeket, mint a családot, az egyházat, a nemzetet és az önszerveződő közösségeket tartják, márpedig a nemrég elfogadott, 2020-as költségvetés ezeknek komoly támogatást nyújt. A családvédelmi akcióterv a legnagyvonalúbb támogatás az eddigi juttatások között. Az egyházak is megkapják közszolgálati tevékenységükhöz a megfelelő támogatást, és a nemzetpolitikai célok is teljesülni fognak. „A számunkra fontos világnézeti kérdésekben soha nem kötöttünk kompromisszumot, de a szövetségen belül nincs is erre szükség” – jegyezte meg.

Harrach Péter a Magyar Hírlapnak nyilatkozva kitért arra is, ezek voltak a tavaszi, illetve az ehhez kapcsolódó rendkívüli ülésszak legjelentősebb döntései, ezen túl „számunkra két okból is fontos kormányzati program, a Hungary Helps”. Egyrészt megfelel a migrációval kapcsolatos, sokat hangoztatott kettős felelősségünknek, az önvédelemnek és az üldözöttek lehetőleg helyben megvalósított megsegítésének. „Másrészt – bár a törvényt decemberben fogadták el – miniszteri biztosként januártól részt vesz a programban képviselőtársunk, Juhász Hajnalka.

Meg kell említenem, az ellenzék által vitatott két törvénymódosítást is, a köznevelésről és a kutatás-fejlesztésről szólót. Mindkettőben megjelenik a hatékonyság növelésének szándéka. Az első a nevelési célok teljesülését segíti, a másik a kutatás szabadságát megőrizve a nemzeti törekvések érvényesülését is biztosítja” – részletezte, az elmúlt féléves jogalkotási időszakot értékelve.

A kisebbik kormánypárt tervei kapcsán Harrach kifejtette, a KDNP világnézeti párt, prioritásai ebből adódnak. „Ilyen a keresztény kultúra védelme, az említett közösségek erősítése, a szociális kérdések és a teremtésvédelem ügye. Ez utóbbi eddig is programunk része volt, de az aktuális kihívások arra késztetnek minket, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk erre a kérdésre” – magyarázta.

A klímavédelem fontos kérdés – folytatta –, de annak pártpolitikai célok szolgálatába állítása és a pánikkeltés megengedhetetlen. Azt a vitát pedig, hogy a klímaváltozás vagy a migráció jelent nagyobb veszélyt, el kell kerülni. Mindkettőt kezelni kell. „A keresztény szóhasználatban teremtésvédelemnek nevezzük mindazt, amit a környezetvédelem, természetvédelem, fenntartható fejlődés biztosítása vagy klímavédelem kifejezések alatt értünk. Hitünk szerint az ember felelőssége, hogy gondoskodó gazdája legyen ennek a világnak.

Saját alkotásaival gazdagítsa, viszont eredeti szépségét és tisztaságát őrizze meg” – hangsúlyozta, hozzátéve, környezetünk legnagyobb kártevője a fogyasztói szemlélet. Ebbe beleértendő a termelési és fogyasztási kényszer egyaránt. „Azt tapasztaljuk, hogy a nemzeti programok és nemzetközi szerződések mellett az egyének önmérséklete és odafigyelése is nélkülözhetetlen a probléma kezelésében. Az ügy fontossága és a védelmi felelősség keresztény eredete arra késztet minket, hogy ezentúl aktívabban és mélyebben foglalkozzunk környezetünk védelmének politikai vonatkozásaival” – vetítette előre a frakcióvezető.

A KDNP frakcióvezetője beszámolt arról is, önálló kezdeményezéseik legtöbbször a segítségre szoruló rétegek érdekében történtek. Ilyen például az adósságcsapdába kerültek helyzete. „Aktívan együttműködtünk a kormányzattal a devizahitelesek megmentését célzó intézkedésekben. Kezdeményeztük a végrehajtás területén tapasztalható visszaélések megszüntetését, a családi csődvédelem bevezetése pedig mentőöv volt azoknak, akik fizetőképességük helyreállítása érdekében hajlandók voltak életformájukon változtatni.

A törvény elfogadásakor abban állapodtunk meg, hogy az első tapasztalatok alapján, ha szükséges, tágabbra nyitjuk a kaput, vagyis könnyítünk az igénybevétel feltételein. Ennek érdekében megtettük a javaslatainkat, többet nem tudunk tenni” – mondta.A csaló termékbemutatók megszüntetésére vonatkozó, korábbi KDNP-s kezdeményezés kapcsán kifejtette, három törvény módosításával kezelni tudták a helyzetet. A bűnözők találékonysága persze működik, de ma már sokkal kisebb az esély a hiszékeny emberek átverésére. „A fogyasztóvédelmi szervezettel együttműködve továbbra is figyelemmel kísérjük az ilyen és ehhez hasonló problémákat” – közölte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!