Harrach Péter: A mi családképünk a természetre épül és nem ideológiákra

A kormány stratégiai kérdésként kezeli a családok támogatását, ezen belül kulcskérdésnek tartja, hogy segítse a nevelőcsaládokat – hangoztatta Fülöp Attila, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Egerben kedden.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője beszédet mond a „Befogadlak” nevelőszülői program egri állomásán (KDNP fotó: Váli Miklós)

Fülöp Attila a fél éve indult „Befogadlak” nevelőszülői program egri állomásán arról beszélt, hogy ennek a stratégiának köszönhetően ma már a gyermekvédelmi rendszerben lévő 23 ezer gondozott kétharmada nevelőszülőknél él.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a nevelőcsaládok azoknak a gyermekeknek nyújtanak kezet, akiket valamilyen okból nem a vér szerinti szüleik nevelnek. Kijelentette: nem mindegy, hogy a nevelőszülők munkája révén miként alakul a jövőjük és az ő utódaik jövője, biztonságos, szeretetteljes közegben élhetnek-e, vagy később is a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszerre szorulnak.

Fülöp AttilaFülöp Attila (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára beszédet mond a „Befogadlak” nevelőszülői program egri állomásán (KDNP fotó: Váli Miklós)

„Köszönet illet mindenkit, aki a gyermekvédelemben tesz értük. A másokról való gondoskodás ugyanis nemzetstratégiai ügy” – mondta Fülöp Attila.

Az eseményen részt vevő Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője arról beszélt: húsz éve még nagy intézményekben voltak elhelyezve az állami gondozott gyerekek, a kormány tevékenységének köszönhető, hogy ma már nem ilyen körülmények között élnek.

Harrach Péter, Fülöp AttilaA „Befogadlak” nevelőszülői program egri állomása (KDNP fotó: Váli Miklós)

„A gyerekeknek joga van a családot és a szülőt pótló elhelyezésre” – jelentette ki a kormánypárti politikus, hangsúlyozva: a család és a szülői felelősség az, ami felnőtté neveli őket.

„A mi családképünk a természetre épül és nem ideológiákra, vagyis ”egy nő és férfi házasságára, a gyermek és a szülő kapcsolatára„ – mondta Harrach Péter.