Harrach Péter: Sikeres ország csak úgy képzelhető el, hogy minden társadalmi csoport megkapja azt, ami neki jár

A felsőoktatásról, az ápolási díj emeléséről és az illegális bevándorlásról is szó volt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Harrach Péter az ápolási díj emeléséről szólva azt mondta, sikeres ország csak úgy képzelhető el, hogy minden társadalmi csoport megkapja azt, ami neki jár.

Az emelés egy határozott lépés volt az együttműködő és igazságos társadalom felé - hangoztatta. Elmondta, új támogatási kategóriát hoznak létre az önellátásra képtelen gyermeküket ápoló szülőknek, akik havi nettó 90 ezer forintot kaphatnak és nyugdíjjogosultságot is szereznek.

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője

A gyermek életkorát nézve nincs korlátozás - jegyezte meg. Szükségesnek nevezte a szülők tehermentesítését is, hogy napközbeni segítséget kapjanak.

Harrach Péter ápolási díj emelésével kapcsolatos megállapításaira Rétvári Bence államtitkár elmondta, a döntés előtt egyeztettek az érintettekkel. Nemcsak a gyermeküket ápolók kapnak emelést, hanem azok is, akik korábban valamilyen ellátásban már részesültek - ismertette, hozzátéve, hogy az emelésekre 11,5 milliárd forint lesz összesen. Kitért arra is, hogy az, aki több gyermekét is otthon ápolja, az 150 ezer forintot kap jövő év elejétől.
    
Beszámolt arról is, hogy 2022-ig tart a gyermekek után járó ápolási díj emelése, addigra eléri az akkori minimálbér összegét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!