Hogyan valósul meg a gazdaság-újraindítási akcióterv?

Szászfalvi László, a KDNP frakcióvezető-helyettese a parlament hétfői ülésén az ügyben interpellált, hogy milyen ütemben és milyen intézkedésekkel valósul meg a gazdaság-újraindítási akcióterv? Hangsúlyozta: a Fidesz–KDNP-kormányzás 11 éve alatt már számos problémát kellett kezelni, először az előző baloldali kormány hibát, majd egy felívelő időszakot követően most a koronavírus-járvány miatt kellett gazdaságvédelmi lépéseket tenni.

Szászfalvi LászlóSzászfalvi László KDNP-s képviselő interpellál az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. február 15-én (Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Sikeresnek értékelte a tavaly meghirdetett gazdaságvédelmi akciótervet, kiemelve, hogy tavaly decemberben már többen dolgoztak, mint egy éve ebben az időszakban.

Schanda Tamás (KDNP), az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára azt válaszolta: a kormánynak van tapasztalata a válságkezelést illetően, mert a baloldal káros kormányzása következtében 2010-ben a csőd széléről kellett visszahozni Magyarországot.  

A gazdaság-újraindítási akciótervről szólva elmondta: az 5 százalékos lakásáfa bevezetésével évente mintegy 40 ezer lakás épülhet, emellett 6 milliós kezdeményes hitelt adnak a családoknak a lakások felújításához, amelyből 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás. A kis- és közepes vállalkozások új hitelkonstrukcióval 10 évre kaphatnak nulla százalékos hitelt, a bajba jutott cégek pedig bértámogatásban részesülhetnek – tette hozzá.

A képviselő elfogadta az államtitkári választ.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!