Hollik István: Az Európai Uniót már régóta nem pragmatikus együttműködés jellemzi

Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Magyar Hírlap videójában úgy fogalmazott, hogy az Európai Uniót már régóta nem pragmatikus együttműködés jellemzi.

Hollik

A kormánypárti politikus úgy véli, hogy Magyarországnak és a magyar kormánynak idén az a legfontosabb feladata, hogy a gazdasági növekedést újraindítsa, illetve hogy minden olyan akadályt, kockázati tényezőt elhárítson, amely a gazdasági növekedés újraindítását veszélyeztetheti.

Hollik István leszögezte:

ebben a tekintetben a legnagyobb kockázat az maga Brüsszel, mivel a brüsszeliták foglyul ejtették az európai uniós intézményrendszert, és az Európai Uniót már régóta nem egy pragmatikus intézményrendszer jellemzi, amelynek a középpontjában az áll, hogy az segítse a tagállamokat a célok elérésében.”

Hozzátette, Brüsszelnek van egy ideologikus, a valóságtól teljesen elrugaszkodott célja: a brüsszeli szuperállam létrehozása, és mintha a brüsszeliták azt várnák a tagállamoktól hogy „mindenki álljon be a sorba.”

Azóta, amióta Brüsszelnek ez a fajta politikája elkezdődött, az Európai Unió útja kudarcokkal van kikövezve – hangsúlyozta Hollik istván példaként megemlítve a 2008-as gazdasági világválság kezelését, a 2015-ben elindult migránsválságot, a járványkezelést, illetve a szomszédunkban dúló háborúhoz kapcsolódó elhibázott szankcióscsomagokat.

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kiemelte:

A brüsszeliták veszélyeztetik Magyarország gazdasági növekedését, de idén lesz egy kiváló lehetőség, az európiai parlamenti választások, amikor egyértelmű üzenetet tudunk küldeni Brüsszelnek, hogy mi nem egy szuperállamban szeretnénk részt venni, hanem egy pragmatikusan működő Európai Unióban, amely segíti a tagállamokat, így Magyarországot is.”

A teljes beszélgetés az alábbiakban tekinthető meg:

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!