Hollik István: Az igazság pillanata hamar el fog jönni az ellenzék számára

Hollik István a Hír TV Magyarország élőben című adásában elmondta, a tegnapi szavazás azért volt fontos, mert jól látható, ahhoz, hogy a járvány elleni küzdelemben hatékonyan tudjanak fellépni, gyors és szakszerű intézkedésekre van szükség. Ezeket mindenhol a világon a kormányok tudják meghozni, így a magyar kormánynak meg kell adni a felhatalmazást ehhez.

Hollik István a KDNP országgyűlési képviselője, kormányszóvivő a Hír TV Magyarország élőben c. műsorában (Budapest, 2020.03.30.)

– Az ellenzék egyetlen kifogása a koronavírus-törvény ellen a korlátlan felhatalmazás volt, mely sem időben, sem jogköreit tekintve nem volt valós, hiszen mindez csak a járvány megfékezésére és az okozta károk kezelésére ad felhatalmazást, amint a veszélyhelyzet megszűnik, minden visszaáll a megszokott rendbe. A veszélyhelyzetet a kormány hirdetheti meg, és alkotmányos kötelezettsége a kormánynak ezt megszüntetni, amint a járványt sikerül leküzdeni, ez esetben a meghozott rendkívüli intézkedések is hatályukat vesztik.

Hollik István szerint az ellenzék valamely más okból mondott nemet az összefogásra. Egy ilyen bizonytalan, félelemmel teli helyzetben nem érthető, miért reagáltak így, hiszen jelenleg a politikának, az Országgyűlésnek összefogást kellene mutatnia.

A Fidesz-frakció szóvivője úgy véli, az igazság pillanata hamar el fog jönni az ellenzék számára, nemzetünk összefogással fogja túlélni és legyőzni a járványt, amikor pedig a kormány visszaadja a jelenleg megkapott jogkörét, az ellenzéknek bocsánatot kell majd kérnie, de nem csak a kormánytól, a magyar emberektől is. Hozzátette, ha az összefogásban az ellenzék nem vesz részt, legalább a hatékony védekezést ne gátolja hazug információkkal.

– Higgadt, nyugodt fejre és összefogásra van szükség – tette hozzá.

A teljes beszélgetést ITT hallgathatják meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!