Hollik István: A baloldal követelései veszélyeztetik Magyarország energiabiztonságát

A Fidesz-KDNP szerint a baloldal paksi bővítéssel kapcsolatos követelései veszélybe sodorják Magyarország energiabiztonságát és gyengítik a magyar energiafüggetlenséget – erről Hollik István, a kormánypártok kommunikációs igazgatója beszélt pénteki videónyilatkozatában.

A politikus azt mondta: a baloldal évek óta támadja a Paks 2 beruházást, pedig ha az új atomerőmű már üzemelhetne, most olcsóbb lenne az áram, és nem lenne Magyarország kitéve ennyire az európai energiaválságnak.

Szerinte emellett a baloldal nemcsak támogatja a szankciókat, de még bővítene is rajtuk, holott mára egyértelművé vált, hogy a szankciók tönkreteszik az európai gazdaságot és súlyos energiaválságot okoznak. Dobrev Klára (DK) árnyékminiszterelnök például az atomenergiát is bevonná a szankciós rendszerbe azzal, hogy hónapok óta követeli a Paks 2 beruházás felfüggesztését – tette hozzá.

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója úgy értékelt: rendkívül nagy felelőtlenség az európai energiaválság közepén Paks 2 beruházását támadni.

A baloldal ezzel a követeléssel veszélybe sodorja Magyarország energiaellátását és energiabiztonságát is, ráadásul hátráltatja azokat a törekvéseket, amelyek az energiafüggetlenség irányába mutatnak

 

– jelentette ki.

Felhívta a figyelmet arra: mivel ez a kérdés az ország jövőjét hosszú távon befolyásolja, ezért a szankciókról szóló nemzeti konzultáció tartalmaz majd atomenergiára vonatkozó kérdést is. Pártállástól függetlenül mindenkit arra kért, hogy mondja el ebben a kérdésben is a véleményét.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!