Hollik István: Brüsszel visszatartja a Magyarországnak járó uniós forrásokat, de baloldali szervezeteknek ad pénzt

A Fidesz-KDNP szerint Brüsszel visszatartja a Magyarországnak jogosan járó uniós forrásokat, ugyanakkor „vígan finanszírozza” a baloldali szervezeteket – erről Hollik István, a kormánypártok kommunikációs igazgatója beszélt csütörtöki videónyilatkozatában.

A politikus a Magyar Nemzet cikkére reagált, amelyben a lap azt írta, hogy a Soros-hálózat működésének átszervezésével az Európai Unió a korábbiaknál jóval nagyobb összegekkel száll be a „tőzsdespekuláns projektjeinek” finanszírozásába.

Hollik István azt mondta: miközben a „külföldről finanszírozott baloldal” és Brüsszel közösen azon dolgozik, hogy Magyarország ne kapja meg a tanárok béremeléséhez szükséges és a magyar családoknak, vállalkozásoknak járó forrásokat, addig az Európai Bizottság félmilliárd forintot osztott szét magyarországi, de korábban Soros-hálózat által pénzelt „álcivileknek”.

Hozzátette: itt olyan szervezetekről van szó, amelyek „egytől egyig a Soros-hálózathoz kötődnek, és az elmúlt években mindig egy követ fújtak a dollárbaloldallal” a migráció, gender téma és a háború kérdésében is.

Brüsszel visszatartja a tanároknak, családoknak, vállalkozásoknak járó forrásokat, de emellett vígan finanszírozza a baloldali szervezeteket

 

– fogalmazott.

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója azt is hangsúlyozta: a teljes keretösszeg a brüsszeli programban 4 milliárd forint, azaz a következő hónapokban is „dőlni fog a lé a baloldalhoz” az európai parlamenti és az önkormányzati választás küszöbén.

„Ugye nem csak én gondolom, hogy a kettő között van összefüggés?” – tette fel a kérdést Hollik István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!