Hollik István: Korrekt együttműködésre törekszünk a főváros vezetőivel

Korrekt együttműködésre törekszünk Budapest új vezetőivel, ugyanakkor a kormány azt kéri, hogy a Fővárosi Közgyűlés egyenként döntsön a már érvényben levő megállapodásban szereplő beruházásokról – mondta az M1 aktuális csatornán a kormányszóvivő kedd este.

Hollik István (KDNP), kormányszóvivő

Hollik István felidézte: összesen 4350 milliárd forint összértékű fejlesztésekről van szó, ugyanakkor a kormány semmit nem akar ráerőltetni a budapestiekre, amit az általuk megválasztott városvezetők nem szeretnének.

Arra a kérdésre, hogy ez eredményezhet-e félbemaradt betonmonstrumokat például a Városligetnél, a kormányszóvivő azt mondta: ez a budapesti vezetőség felelőssége, a Fővárosi Közgyűlésnek kell döntenie róla.

Megjegyezte: hosszú a fejlesztések listája a metrófelújítástól, az atlétikai centrumon át a multifunkcionális csarnok beruházásáig a kézilabda Európa-bajnokságra.

Hollik István szerint ha Budapest nemet mond például az atlétikai centrum megépítésére, akkor a rendezés jogát vissza kell adni, mivel azt a főváros nyerte el. A kézilabda Európa-bajnokság esetében Magyarország közösen pályázott Szlovákiával, ha erre sem tart igényt a főváros, akkor van lehetőség más helyszínt keresni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!