Hollik István: Megvédjük a magyar emberek biztonságát

A Fidesz-KDNP mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megvédje a magyar emberek biztonságát – reagált a kormánypártok kommunikációs igazgatója kedden a kabinet hivatalos Facebook-oldalán megjelent videóra, amelyen az látható, hogy az illegális bevándorlók milyen módszerekkel, eszközökkel próbálnak átjutni a déli határzáron.

Hollik István az MTI-nek eljutatott videónyilatkozatában a felvételeket „brutálisnak” nevezte, hangsúlyozva, hogy a déli határkerítést „ostromló” embercsempészek és illegális bevándorlók egyre agresszívabbak, támadó fegyvereket használnak, sőt a saját maguk által készített videókon még kérkednek is azzal, hogyan próbálnak átjutni a kerítésen.

Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy az elmúlt napokban számolatlanul szállították az embercsempészek Lampedusa szigetére a bevándorlókat, akkor a helyzet súlyossága megközelíti a 2015-ben megtapasztalt migránsáradatot

 

– értékelt.

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint Ursula Von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének legújabb, kötelező elosztásról szóló javaslata „ezeket az agresszív illegális migránsokat” akarja szétosztani a tagállamok között, Magyarországot is arra kényszerítve, hogy az ország területén „migránsgettókat” hozzon létre.

Úgy értékelt: ez a javaslat súlyosan sérti, veszélyezteti Európa biztonságát, és önmagában is további meghívót jelent a bevándorlók számára.     

Ezért Brüsszel őrült javaslatára továbbra is határozottan nemet kell mondanunk, és mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megvédjük a magyar emberek biztonságát

 

– jelentette ki.

Emlékeztetett: Magyarország eddig is ezt tette, hiszen idén több mint százezer illegális bevándorlót fordított vissza a déli határkerítésnél.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!