Hollik István: Nem Soros György és pénze fogják eldönteni a választást, hanem a magyar emberek akarata

A kormány nem hagyja, hogy Soros György és pénze döntse el az európai parlamenti választásokat - mondta Hollik István kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Hollik István (KDNP), kormányszóvivő

A kormányszóvivő szerint számos bizonyíték látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy Soros György és az általa finanszírozott NGO-k hogyan próbálták manipulálni a választásokat. Ezt már megtették 2014 előtt az európai parlamenti választások kampányában, illetve számos bizonyíték van arra is, hogy egy Avaaz nevű NGO-n keresztül megpróbálták manipulálni a 2018-as magyar országgyűlési választásokat is - tette hozzá Hollik István.
    
Hangsúlyozta: a hírek szerint Soros György és hálózata most az európai parlamenti kampány hajrájában arra készül, hogy beavatkozzon a választásba, ehhez pedig rengeteg pénzt és aktivistahálózatot mozgatnak meg Európa-szerte és Budapesten is.
    
„Ezért a magyar kormány nekik és a magyar embereknek is üzeni: nem Soros György pénze és szervezetei fogják eldönteni a választást, hanem a magyar emberek akarata és szavazata" - jelentette ki.
    
Hollik István mindenkit arra bíztatott, hogy vegyen részt az EP-választáson és menjen el szavazni vasárnap, mert a bevándorláspárti vezetőket csak így lehet megállítani. Ahhoz, hogy Európában egyértelmű választ tudjunk adni a bevándorlásra, bevándorlás-ellenes vezetőket kell választani - hangoztatta.
    
„Európa, Magyarország és a saját gyermekeink és unokáink jövője a tét, ezért nem fogjuk hagyni azt, hogy Soros György és pénze döntse el az EP-választásokat" - fogalmazott.
    
Kérdésre válaszolva a kormányszóvivő felháborítónak nevezte Jean-Claude Juncker CNN-nek adott nyilatkozatát, amelyben Európai Bizottság elnöke ostobáknak nevezte a nacionalistákat és úgy vélte: a populista vezetők szerelmesek a saját országaikba és nem szeretik azokat, akik messziről jöttek.
    
Hollik István szerint „egészen elképesztő", hogy Európában már az is bűn, ha valaki szereti a saját hazáját és nemzetét. Hozzátette: a bizottsági elnök nyilatkozata ismét azt bizonyítja, hogy a bevándorláspárti brüsszeli elit nem az európai emberek, hanem a bevándorlók oldalán áll, nem az európai emberek biztonságát védi, hanem a bevándorlást szervezi.
      
Május 26-án kiváló lehetőség  lesz arra, hogy ezeket a bevándorláspárti politikusokat leváltsuk az Európai Unió éléről - mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!