Hollik István: A V4-ek egységesebbek, mint öt éve

A Visegrádi Négyeknek sokkal határozottabb és egységesebb álláspontja van most, mint öt éve - emelte ki a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna 2019.06.20. csütörtök esti műsorában.

Hollik István, KDNP), kormányszóvivő

Hollik Istvánt az európai uniós csúcsról kérdezték. A kormányszóvivő elmondta, sok fontos téma felmerült, de nyilván kiemelt kérdések, hogy ki lesz az Európai Bizottság elnöke, az Európai Parlament elnöke, s kivezeti majd a Tanácsot.
    
A V4-ek abban egységesek, hogy Manfred Webert nem tudják elfogadni bizottsági elnöknek - mondta a kormányszóvivő, hozzátéve: a V4-ek számára több elfogadható ember van a jelöltek között.
    
Hollik István ezzel együtt azt mondta: fontosak a személyek, de a magyar kormány számára az is lényeges, hogy a magyar emberek által szabott irányt erősen képviselje az Európai Unióban. Elmondta, az EU-nak van egy stratégiai dokumentuma, terve, amely a következő öt év politikai iránymutatását tartalmazza. A magyar kormány mindent megtesz azért, hogy ebbe a dokumentumba bekerüljenek azok az alapelvek, hogy a migrációt meg kell állítani, s hogy a keresztény kultúrát meg kell védeni - szögezte le a kormányszóvivő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!