Hollik István: Varju László erőszakos csaló

Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve arra, hogy a bíróság csütörtökön döntést hozott „Gyurcsány Ferenc politikusának” az ügyében.

HollikHollik István közölte: a bíróság kimondta, hogy Varju László testi sértést és garázdaságot követett el, valamint a választás rendje elleni bűncselekményben is bűnösnek találták. Megjegyezte, ez ismerős a magyar baloldallal kapcsolatban.

Úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc 2006-ban az őszödi beszédben bevallotta, hogy csalással nyerte meg az országgyűlési választást, majd, hogy a hatalmat megtarthassa, erőszakot alkalmazott békés tüntetőkkel szemben október 23-án.

Most, 18 évvel később a bíróság mondta ki, hogy Varju László csalással nyert az 2018-as országgyűlési választáson, és erőszakot alkalmazott. 

Persze azért, hogy a főnöke visszaszerezhesse a hatalmat” 

– jelentette ki Hollik István.

Véleménye szerint 18 év alatt a baloldalon nem változott semmi, 

a hatalom megszerzéséért vagy megtartásáért továbbra is bármire képesek, hazugságra, erőszakra, vagy ha kell, csalásra is”.

Ezt viszont a Fidesz nem hajlandó elfogadni, ezért azt követelik, hogy Varju László távozzon a közéletből – jelezte a kormánypárti politikus, azt szorgalmazva, Varju Lászlóhoz csatlakozzon a momentumos Fekete-Győr András is, akit szintén elítélt a bíróság nemrég. Csalóknak és erőszaktevőknek nincs helyük a magyar Országgyűlésben – hangsúlyozta Hollik István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!