Hollik István: A vita nem a Fideszről, hanem Európa jövőjéről szól

Addig marad a Fidesz és a KDNP az Európai Néppártban, amíg esély van arra, hogy a pártcsalád visszatalál a kereszténydemokrata gyökerekhez– erről beszélt a Hír TV Magyarország élőben című műsor Hollik István. A kormányszóvivő szerint a mostani vita nem a magyar kormánypártól, hanem Európa jövőjéről szól.

Hollik István (KDNP), kormányszóvivő

Nemcsak az Európai Néppártnak kell mérlegelnie, hogy a Fidesznek és a KDNP-nek van-e ott helye, hanem nekünk is mérlegelnünk kell, hogy van-e egy olyan Néppártban helyünk ahol az látszik, hogy a liberálisok egyenlőre többségben vannak – mondta Hollik István.
 
Hollik István szerint jó, hogy ez a vita megnyílt, hisz elválik, hogy kik azok nemzetekben és kik akik birodalomban hisznek, kik hisznek a hagyományos és egy "variált" család modelljében, kik állnak a határok védelme és kinyitása, és a bevándorlást visszafogó és azt ösztönző politikák pártján.
 
Egy évvel ezelőtt az egyik erősen Soros-féle NGO, a Human Rights Watch kampányt indított a Fidesz kizárása érdekében, és a kérdés az volt, hogy az EPP behódol-e ennek az akaratnak - emlékeztetett Hollik István, aki úgy véli, hogy ezek az erők kudarcot szenvedtek tegnap, mivel a Néppárt nem hajolt be a nyomás előtt.
 
Most a három bölcs megnézheti mi folyik Magyarországon– véli Hollik István, ami szerinte örömteli, hisz a korábbi, elmarasztaló jelentésekben a tényeknek nem volt szerepe. Ez a három tapasztalt politikus talán a saját szemeivel is megláthatja mi a valós helyzet, és a teljesen elrugaszkodott liberális vádakkal szemben egy független és józan vizsgálat veszi górcső alá Magyarországot, és elmondhatják majd, hogy Magyarország egy szabad jogállam – mondta a KDNP képviselője, kormányszóvivő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!