Hölvényi György: Afrikának partnerségre, nem kioktatásra van szüksége

„Változásra van szükség az európai Afrika-politikában. Ehhez elengedhetetlen egy karakteres jobboldali, kereszténydemokrata állásfoglalás” – jelentette ki Hölvényi György európai parlamenti képviselő az Európai Néppárt frakciójának szerdai, szakértők részvételével zajló meghallgatásán. A frakció rövidesen elfogadja az új Afrika-politikájáról szóló állásfoglalását, amely a következő években meghatározó jelentőségű lesz. Ezt előzte meg a meghallgatás. 

Hölvényi György

A KDNP-s képviselő, aki aktívan részt vett az állásfoglalás kidolgozásában kijelentette: „A fejlesztéspolitika az elmúlt harminc évben a baloldali és liberális politikai erők fogságába esett.” Hozzátette: „Fejlesztéspolitikai szakmai vezetőként személyesen is öröm számomra, hogy a Néppárt most igyekszik jóval karakteresebben meghatározni a pozícióját a témában.

Magyarországon már felismertük, hogy a migráció nem megoldás.

Ehelyett a lehetőségekhez mérten arra kell törekednünk, hogy helyben nyújtsunk segítséget, közvetlenül a szükséget szenvedőknek. A politikus kiemelte: „Minden lehetséges eszközzel segíteni kell az embereket, hogy a szülőföldjükön boldogulhassanak és ne kényszerüljenek az elvándorlásra.” Hölvényi rámutatott: „Ehhez

a béke és a biztonság megteremtése mellett az oktatás és a gazdasági partnerség a legfőbb eszközök.”

A meghallgatáson Hölvényi György kezdeményezésére részt vett a Szükséget Szenvedő Egyház (Aid to the Church in Need) pápai segélyszervezet Afrikáért felelős szakértője is. Ő előadásában kiemelte: „Az egyházak szerepe nem csak azért kiemelkedő, mert közvetlenül a helyi közösségekkel tudnak kapcsolatba lépni, hanem azért is, mert mint mediátorok, elengedhetetlenek a konfliktus körök megtörésében.” A frakció a februári EU–Afrika Unió csúcstalálkozót megelőzően hozza nyilvánosságra az állásfoglalását, amely a következő évekre meghatározza majd a legnagyobb európai parlamenti frakció Afrika-politikáját.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!