Hölvényi György: Egyelőre maradunk

Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője úton hazafelé Brüsszelből nyilatkozott a kdnp.hu-nak az Európai Néppárt szerdai vitájáról.

Hölvényi GyörgyHölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt külügyi igazgatója, a párt európai parlamenti képviselője

Minden kereszténydemokrata politikusnak ez egy nagyon nehéz nap volt, mert az az értékválság, ami a néppárton belül évek óta megvan, kiteljesedett illetve láthatóvá vált. A keresztény–konzervatív szárny, a kormányzó Fidesz Orbán Viktor vezetésével csapott össze a baloldal harcias, liberális szárnyával. Az a legfontosabb, hogy nem sikerült a Fideszt kiszorítani, és ez reményt ad a további munkához. Hogy meddig és miként, az nagy kérdés nem csak a Fidesz, de a KDNP számára is. Egyelőre minden változatlan, maradunk, a többit meg majd meglátjuk – mondja Hölvényi György, a a KDNP külügyi igazgatója, a párt európai parlamenti képviselője.

Hölvényi György felszólalt az Európai Néppárt brüsszeli vitájában is. Az alábbiakban a beszédet teljes terjedelmében közöljük.

A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjeként egy olyan magyar pártból jövök, amely Kelet-közép Európából az elsők között csatlakozott az Európai Néppárthoz a rendszerváltozás idején. Azóta is ez a pártcsalád határozza meg európai politikánkat. A ’90-es évek elején az Európai Néppártban a legnagyobb feladatunk volt, hogy felszámoljuk a kommunizmus évtizedeinek következményeit a gazdasági és társadalmi életben, és Európa keleti térségében egy hiteles, keresztény értékeken alapuló politikát alakítsunk ki. 

A Fidesz csak a ’90-es évek második felében csatlakozott az EPP-hez. Biztosan elmondhatom Önöknek: a Fidesz Orbán Viktor vezetésével beteljesítette az emberek reményét a valódi politikai rendszerváltoztatás kiteljesítésével. A posztkommunista nómenklatúra eltűnését követően az országnak meg kellett találnia saját identitását és szabadságát.

Többen Önök közül ma ennek a rendszerváltó pártnak a kizárását kezdeményezik. Létezhetnek különböző politikai vélemények, akár hibák is előfordulhatnak, és akár különböző „tánciskolákba” is járhattunk. De senki sem vonhatja kétségbe, hogy a Fidesz nemcsak a magyarok, hanem több millió kelet-közép európai polgár azon vágyát valósította meg, hogy lehetséges a valódi rendszerváltás.

Ez a párt Orbán Viktor vezetésével, valamint saját pártommal szövetségben három választást nyert meg kétharmados többséggel az elmúlt évtizedben. Ezzel ellentétben számos testvérpártunk jelentősen meggyengült, és kényszerült koalíciókötésre annak az árán, hogy ezzel részben elveszítették politikai identitásukat.

Meggyőződésem, hogy a Fidesz nélkül az Európa Néppárt lényegesen kevesebb lenne, mint a Fidesszel együtt.

Az EPP-re leselkedő valódi veszélyt nem a Fidesz jelenti, hanem a baloldali politikai csoportok által állított „csapdák”.

Nekünk, közép-európaiaknak van egy „víruskereső programunk”, amely nagyon érzékeny a szabadságra, a függetlenségre és az erős identitásra, ill. mindezek hiányára. Ez nemcsak Közép-Európa, hanem egész Európa számára komoly értéket jelent. Használják ki ezt a víruskereső rendszert saját maguk is!

Nekünk kelet- és nyugat-európaiaknak együtt kell dolgoznunk azért, hogy elkerüljük a bibliai Jelenések könyve által megfogalmazottakat: „De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.” (Jel. 3:15-16)

 

(Nyitókép: 123RF)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!