A Hölvényi György misszós útjáról készült dokumentumfilmet vetíti a Duna TV

A kopt keresztények mindennapjait, szenvedéseiket és közösségüket mutatja be az Övék a mennyek országa című magyar dokumentumfilm, amely december 18-án lesz látható a Duna televízióban. Az MTI-nek a film készítője, Siklósi Beatrix beszélt az útról, amelyen Böjte Csaba ferences és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetessel és Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselővel vett részt.

Az útról 52 perces dokumentumfilm készült, amelynek operatőre Marossy Géza volt. A film a kopt keresztények élethelyzeteire világít rá sok interjúval és egy nálunk szinte teljesen ismeretlen világot mutat be a nézőknek – fogalmazott Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) főszerkesztője.

Elmondta, hogy útjukon találkoztak Ermia kopt püspökkel, a kairói Kopt Kulturális Központ vezetőjével, a Remete Szent Antal kolostor szerzeteseivel, jártak abban a templomban, ahol a 2016 decemberi robbantásban több mint húszan haltak meg. Siklósi Beatrix felidézte, hogy a robbantás után felvételek készültek a templom romjairól, s az egyiken sugárzó női alakot lehet látni, amelyet a koptok Szűz Mária jelenésként értelmeznek. Megtekinthették a Kopt Kulturális Központban kialakított speciális múzeumot, amely a terrortámadások áldozataivá vált mártíroknak állít emléket, valamint beszélgettek olyan emberekkel, akik családtagjaikat veszítették el a különböző támadásokban.

Siklósi Beatrix elmondta, hogy Egyiptomban mintegy 15 millió kopt keresztény él, közülük mintegy 70 ezren a szemét összegyűjtéséből, szortírozásából és eladásából tartják fenn magukat. A szemétlerakó mellett, sziklákba vájt épületekben élnek elképzelhetetlenül mély nyomorban, ennek ellenére sugárzó arcú, bizakodó, istenhívő emberek – hangsúlyozta, hozzátéve: az évszázadok alatt valószínűleg megszokták, hogy üldözöttek a saját hazájukban, nem érezhetik magukat teljes jogú állampolgároknak, kisebbséget képviselnek és ezzel együtt jár a diszkrimináció is.

Böjte Csaba egy kairói árvaházba is ellátogatott és szeretné a kapcsolatot ápolni az ott élő gyerekekkel. Sajgó Szabolcsot az foglalkoztatja, hogy a koptok hogyan képesek megmaradni egy muszlin közösségben, létezhet-e párbeszéd muzulmánok és keresztények között. Hölvényi György a keresztényüldözéssel és a vallások közti párbeszéddel foglalkozik az európai parlamenten belül, s azon dolgozik, hogy ezek az ügyek a nemzetközi porondon is előtérbe kerüljenek. Az ő kapcsolatainak köszönhető, hogy ezekre a helyekre eljuthattak – tette hozzá.

Siklósi Beatrix felidézte, hogy korábbi dokumentumfilmje az észak-iraki üldözött keresztény kisebbséget, a keresztény egyházaknak a régióban folytatott munkáját mutatta be. A filmet májusban forgatták Böjte Csaba, Sajgó Szabolcs és Hölvényi György Észak-Irak kurdisztáni régiójában tett misszióján. Erbíl városban magyar támogatásból épült iskola, amelynek hivatalos átadásáról is szeretnének majd forgatni, s mivel fontos kérdés az üldözött keresztények ügye, elképzelhető, hogy további ilyen helyszíneken is készítenek majd filmeket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!