Hölvényi György: Nincs más út, mint szoros partnerség kialakítása Afrikával

A migráció megfékezése érdekében szoros partnerséget kell kialakítani Afrikával - mondta Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő pénteken telefonon az MTI-nek.

Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt külügyi igazgatója, a párt európai parlamenti képviselője (Archív fotó)

A politikus, aki Hungary Helps program jószolgálati nagykövete is, az Európai Parlament delegációjának tagjaként Lesothóban és Ghánában tett látogatást.
    
Az elvándorlás legfőbb oka a munkanélküliség, az oktatás hiánya, az alapvető fizikai, gazdasági és megélhetési bizonytalanság. A migráció megelőzése érdekében helyben kell segítséget nyújtani iskolák létesítésével, a továbbképzés és a felnőttoktatás színvonalának javításával - mondta Hölvényi György.
    
A helyi törekvéseket és kezdeményezéseket lehet és kell támogatni, ugyanakkor egyetlen helybéli döntéshozó helyett sem lehet cselekedni. Az európai uniós pénzek felhasználásának hatékonysága csekély - mutatott rá.
    
Tájékoztatása szerint Ghánában a helyi társadalmakat leginkább ismerő helyi, elsősorban történelmi egyházak és felekezetek jelentős feladatot látnak el a társadalmi béke megteremtésében.
    
Kiveszik részüket az egészségügyi, az oktatási, a szociális ellátás biztosításából is, de még a mezőgazdasági kistermelők megsegítéséből is - tette hozzá a politikus.
    
Hölvényi György hangsúlyozta, hogy a szomszédos Burkina Faso felőli terrorfenyegetés ellenére békés helyzetben is szükség van a Hungary Helps programra.
    
A programnak az egyházak által vezetett kezdeményezéseket kell támogatnia, ugyanis ez az egyetlen út, hogy közvetlenül jussanak el a támogatások a valóban rászorulókhoz, illetve a célzott területekre - mondta.
   
„A helyi egyházak a támogatások közvetlen célba juttatásának letéteményesei, a társadalmi béke legerősebb faktorai. Rajtuk keresztül valósítható meg a helyi társadalom életszínvonalának javítása, amelynek révén csökkenthető az elvándorlás és az Európába irányuló migráció" - fogalmazott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!