A horvát-magyar védelmi együttműködés erősítéséről tanácskoztak Budapesten

Horvátország és Magyarország védelmi együttműködésének erősítéséről tanácskozott a két ország védelmi minisztere szerdán Budapesten.

Simicskó István honvédelmi miniszter (j) fogadja Damir Krsticevic horvát védelmi minisztert Budapesten, a minisztérium előtt 2018. március 7-én. (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

A megbeszélést követően a Honvédelmi Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón Simicskó István honvédelmi miniszter elmondta: Damir Krsticevic horvát védelmi miniszterrel egyetértettek abban, hogy a két ország katonai kapcsolatai kiválóak.

Simicskó István szerint az, hogy Magyarország és Horvátország a legbiztonságosabb országok közé tartozik, köszönhető a két ország katonáinak, hatékony együttműködésüknek, s ezt szeretnék a jövőben is fenntartani, erősíteni.

Példaként említette, hogy a két ország egyre több közös hadgyakorlaton vesz részt. Bejelentette, hogy egy közös különleges műveleti hadgyakorlatot is terveznek. Emellett a közös képzések, kiképzések területén is előrelépést értek el – fejtette ki a miniszter.

Simicskó István bejelentette: eldöntötték, hogy a közeljövőben három egyezményt – a légtér-rendészeti együttműködési megállapodás, a légi kutató-mentő megállapodást, és a radar-adatcsere egyezményt – írnak alá.

Simicskó István honvédelmi miniszter (j) és Damir Krsticevic horvát védelmi miniszter kezet fog a megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón Budapesten a Honvédelmi Minisztériumban 2018. március 7-én. (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

Eldöntötték azt is, hogy a hadiipar területén egy közös munkacsoportot állítanak fel.

A honvédelmi miniszter elmondta, beszéltek az Európai Unióban elindult állandó strukturált védelmi együttműködés rendszeréről, a Pescorol, amit ahogy Magyarország, úgy Horvátország is támogatja.

A kihívások közül az Európát érő tömeges bevándorlásról, az azzal együtt járó terrorfenyegetettségről is tanácskoztak. Kiemelt téma volt, az „identitás" is – jegyezte meg Simicskó István.

A horvát védelmi miniszter elmondta, hogy jövőre Splitben mutatják be a legújabb hadiipari termékeket, s erre a rendezvényre magyar kollégáját is meghívta.

Simicskó István honvédelmi miniszter (j) katonai tiszteletadással fogadja Damir Krsticevic horvát védelmi minisztert Budapesten, a minisztérium előtt 2018. március 7-én. (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

Damir Krsticevic kitért arra is, hogy az időbeli információszerzés és azok megosztása kiemelt fontosságú, ezért fontos, hogy ezen a téren is hatékony legyen Horvátország és Magyarország közötti együttműködés. Emellett ő is kiemelte a közös és nemzetközi hadgyakorlatokon, missziókban való részvétel fontosságát.

Mindemellett a két ország minisztere megállapodott abban is, hogy hathavonta visszamenőlegesen áttekintik a védelmi együttműködésben tervezett feladatok elvégzését – közölte Damir Krsticevic horvát védelmi miniszter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!