A húsvét legfontosabb üzenete – Simicskó István ünnepi köszöntője

Krisztus halálának és feltámadásának eseménye a kereszténység legnagyobb ünnepe.  Az alábbiakban dr. Simicskó István KDNP frakcióvezető ünnepi szavait adjuk közre.

A húsvét a remény és az újjászületés ünnepe. Ilyenkor a természet szépsége, a tavasz is mintha ezt a csodát tükrözné felénk. Sajnos, az életünket már több mint egy éve meghatározó járvány sok nehézséget, veszteséget és szomorúságot hozott. Úgy érezhetjük, ünnepeink nem teljesek szeretteink, hagyományaink nélkül.  Nem szabad azonban, hogy a kilátástalanság és a félelem gondolata eluralkodjék rajtunk. A húsvét legfontosabb üzenete, hogy borúlátó időkben sem adhatjuk fel a hitünket. Jézus kereszthalála után sokan úgy vélték, végleg elment. Feltámadása azonban egy olyan isteni csoda, kegyelmi ajándék, mely fényt hozott a sötétségbe. Az Élet győzedelmeskedett a halál felett és ezzel örökre megváltoztatta a világot.

                                                                                                     Krisztus feltámadása - falikárpit/Vatikáni  Múzeum

 2021 húsvétján engedjük a szívünkbe a reményt, hogy bár még rendhagyó módon érkezik hozzánk az ünnep, de hamarosan győzni fogunk a járvány felett.Együtt sikerülni fog! Bátorítsuk az elesetteket és osszuk meg ezt a remény másokkal is. Áldott húsvétot kívánok mindnyájuknak!

dr. Simicskó István
a KDNP frakcióvezetője
Újbuda országgyűlési képviselője

 

Kép: 123rf

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!