A jelenlegi világban kiemelten fontos a keresztény templomok építése és az intézmények fejlesztése

Több mint 2 milliárd forintból fejlesztik, bővítik a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium és a Szent Margit Gimnázium tornatermeit, sportcsarnokait – jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője sajtótájékoztatót, a KDNP alelnöke tart az újbudai önkormányzat épületében 2018. január 16-án. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

A honvédelmi miniszter felidézte, hogy már a hadtörténelem nagy alakja Clausewitz, aki a „napóleoni háborúk időszakában edződött" is felismerte, hogy egy hadsereg igazi erejét, szellemisége, hite adja. A miniszter szerint ugyanígy az emberi közösségnek is elsősorban hite jelenti az erőt.

A jelenlegi világban, amikor más civilizációk veszélyeztetik az európai, keresztény civilizációt, az itt élők életét, akkor kiemelten fontos a keresztény, katolikus templomok építése, intézmények fejlesztése – vélekedett a miniszter, aki szerint: az európai emberek a keresztény hitnek köszönhetik létezésüket és fennmaradásukat is.

A Szentimrevárosban lévő két komoly történelmi hagyományokkal rendelkező iskola megújulásáról azt mondta: az összesen több mint 2 milliárd forintos forrást az intézmények tornatermeinek megújítására, sportcsarnokaik fejlesztésére, bővítésére fordítják.

Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője, a KDNP alelnöke (j) és Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke sajtótájékoztatót tart az újbudai önkormányzat épületében 2018. január 16-án. Több mint 2 milliárd forintból fejlesztik, bővítik a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium és a Szent Margit Gimnázium tornatermeit, sportcsarnokait. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke kitért arra, hogy napjainkban Magyarország és Európa térségére is olyan nyomás nehezedik, amelyre az igazi választ csak az igazi értékek, a keresztény felekezetek, egyházak tudják megadni. Az államtitkár szerint a migrációs nyomás és Brüsszel „egyértelműen kereszténységellenes" politikájára a szükséges választ az jelenti, hogy Magyarországon a kormány politikájában kiemelt figyelmet kap a kereszténység hitbéli és közszolgálati tevékenységének, köztük az egyházak köznevelési feladatainak támogatása.

Az Emmi államtitkára elmondta: csak a 11. kerületben mostanáig 2,5 milliárd forintot fordítottak egyházi – többségében római katolikus, kisebb részben református és más kisebb keresztény – közösségek támogatására. Ezek közül példaként emelte ki, hogy 15 millió forintból újulhatott meg a Budai Szent Margit Gimnázium díszterme. A ciszterci Szent Imre templom megújítására 310 millió forintot, a Szent Adalbert plébánia és közösséget 144 millió forinttal támogatták, míg a gazdagréti templom teljes befejezésére legutóbb 800 millió forintot fordítottak – fejtette ki Soltész Miklós, hozzátéve: ezen felül most a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium 1,2 milliárd, míg a Szent Margit Gimnázium fejlesztésére 1 milliárd forintot biztosítanak.

A két intézmény fejlesztéseiről szóló újbudai sajtótájékoztatón Szkaliczki Csaba Örs, a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia plébánosa és Vízhányó Zsolt, a Szent Margit Gimnázium igazgatója is részt vettek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!