Juhász Hajnalka az ET-elnökségről: Hazánkra most felelősségteljes feladat hárul

Magyarország 1990-es csatlakozása óta immár másodszor tölti be az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöki tisztét. Az 1949-ben életre hívott Európa Tanács kontinensünk legnagyobb, 47 tagországot tömörítő nemzetközi szervezete. Az elnökség mindig lehetőség egy ország számára, hogy bemutathassa értékeit, nemzetállami gondolkodásmódját.

Elnökségi prioritásaink hűen tükrözik azokat az értékeket, amelyben a magyar kormány hisz és, amely fontosságára nemcsak fel kívánja hívni a figyelmet, hanem kiáll azok megvédése mellett.

Méltán lehetünk büszkék egyedülállóan gazdag és széleskörű elnökségi prioritásainkra, amely a nemzeti kisebbségek hatékony védelmének előmozdítása; az ifjúság és a gyermekek, valamint a családi értékek, gyermekek jogainak védelme; a vallások közötti párbeszéd előmozdítása; a kiberbűnözés és a mesterséges intelligencia kihívásainak kezelése, végül, de nem utolsósorban a környezetvédelem és fenntartható fejlődés. Jól látható, hogy elnökségi célkitűzéseink összhangban vannak a Kormány eddigi erőfeszítéseivel és politikájával, amely a közjogi nemzetegyesítést és nemzeti érdekvédelmet, a családtámogatások kiterjedt rendszerét, a humanitárius segítségnyújtás fontosságát, a digitalizációs versenyképesség fejlesztését, illetve a fenntarthatóság megvalósítását helyezi előtérbe.

Európa jelentős részre sajnos mára elfordult azoktól a tradicionális értékektől – szuverén nemzetállamok közössége, polgári és vallási szabadságjogok, nemzeti identitás, közös kulturális örökségünk –, amelyekre elődeink a kontinens jövőjét építették, és nem meri vállalni önmagát. Hazánkra most felelősségteljes feladat hárul annak érdekében, hogy olyan elnökségi prioritások megvalósítását tűzzük magunk elé, amelyek segíthetnek újra visszatérni arra az útra - a tradíciók, alapvető értékek, közös kulturális hagyományok - , amelyek megőrzése és megvédése hívta életre a kontinens legnagyobb nemzetközi szervezetét, az Európa Tanácsot.

dr. Juhász Hajnalka
a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke,
az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága magyar elnöksége prioritásaival összefüggő nemzetközi kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszteri biztos

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!