Juhász Hajnalka: A békének nincs alternatívája

– Aki háborúra uszít, annak viselnie kell minden egyes mondatának politikai következmé­nyeit – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Juhász Hajnalka. A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője szerint kizárólag diplomáciai úton lehetséges a helyzet rendezése Ukrajnában. A politikus úgy véli, a hazai baloldal és a nyugati vezetők semmit nem tanultak a háború borzalmaiból. Mint elmondta, a KDNP-nek az a célja, hogy bátran képviselje és megvédje a keresztény értékeket itthon és a nemzetközi szervezetekben is.

Juhász Hajnalka

 

– Javában zajlik a választási kampány. Miként értékeli az eddig történteket?

– A választási kampány legmeghatározóbb része számomra az országjárás volt, hiszen ez egy igazi lehetőség számunkra, politikusok számára, hogy közvetlen visszajelzéseket kapjunk a magyar állampolgároktól. Hálával és köszönettel tartozom a magyar embereknek, akikkel személyesen is találkozhattam, mert meggyőződhettem arról, amiben hiszek is, hogy a magyarok szívében ott a békevágy, és a józan ész talaján állnak. A magyar embereknek határozott véleménye van, követik a politikát, reálisan látják a háborús veszélyt és azt is, hogy változásra van szükség az uniós intézmények gondolkodásában. A magyar büszke nép, sohasem fogja engedni – a múlt szomorú tapasztalataiból is kiindulva –, hogy a háborús uszításban bábként használják. Egy kézfogás, ölelés, minden bátorító szó vagy adott esetben egy jogos kritika is sokat segít abban, hogyan haladjunk tovább az úton. A választás tétjéről beszélni, elvinni a kormány legfontosabb üzeneteit az ország minden szegletébe és megosztani az elmúlt időszak legnagyobb ideológiai nyomása alatt szerzett tapasztalatainkat, ez volt a legfontosabb feladatunk.

– Mi a véleménye a nyugati vezetők háborús nyilatkozatairól?

– A háborús uszítás egyre jobban fokozódik a nyugati vezetők részéről, ebből adódóan a háborús helyzet is egyre rosszabb, mivel mostanra eljutottunk a nukleáris fegyverek használatának a lehetőségéig és felvetődött a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetése is. Egyes külföldi politikusok nyilatkozatai katonák Ukrajnába küldéséről fokozzák a háborús pszichózist. Ráadásul számunkra, magyarok számára ez dupla teher, hiszen van egy háborúpárti baloldalunk is, akik kezdettől fogva támogatták a fegyverszállítást, a NATO-katonák bevetésének lehetőségét. Ezért sem igaz Magyar Péternek az a kijelentése sem, hogy a magyar baloldalon senki sem háborúpárti. A jelenlegi hazai baloldal és a nyugati vezetők semmit nem tanultak a háború borzalmaiból, az emberáldozatokból. Aki háborúra uszít, annak viselnie kell minden egyes mondatának politikai következményeit. A legnagyobb veszélyt mindenekfelett a NATO ukrán misszió­ja jelentené. Hazánk abban érdekelt, hogy ebből teljes egészében kimaradjon. Ez a magyar emberek érdeke, mi csak a békét képviselhetjük.

– Miként lehet fellépni a béke érdekében?

– Európa törésvonalát az elmúlt időszakban a liberális és konzervatív értékrend közötti mély szakadék okozta, ma ennél nagyobb pusztítást jelent a háborúpártiság a békepárti állásponttal szemben.

A június 9-i választás során az a célunk, hogy egyre több békepárti politikus kerüljön az Európai Parlamentbe. Ezzel a magyar emberek nemcsak a hazájuknak, de hosszú távon egész Európának segítenek. A választások valódi tétje, hogy döntsünk a háború és béke kérdésben. Emellett reménykedünk, hogy a józan ész győzedelmeskedik és további politikusok tesznek hitet a béke mellett.

Nem blokkosodnunk kell, hanem kapcsolódnunk egymáshoz, pragmatikusan gondolkodnunk a közös értékek és érdekek mentén. A magyar kormány kezdettől fogva elítéli a háborút, és az első olyan kabinet volt Euró­pában, amely bátran a béke mellett állt ki. A háborút izolálni kellett volna, nem globalizálni. Ebből is látszik, hogy hibás volt mind a nyugati stratégia, mind a szank­ciókról és a fegyverszállításokról szóló döntés. Hazánk az egyetlen NATO-tag, amely nem szállított fegyvereket Ukrajnába. Meggyőződésem, hogy kizárólag diplomáciai úton lehetséges a helyzet rendezése, semmiképp sem a harctereken, emberáldozatok árán, ezért minél előbb béketárgyalásokat kell kezdeni.

– Miről szól a KDNP tízpontos kiáltványa?

– Egy kereszténydemokrata ember csak a békéért küzdhet, és ahogyan a tízpontos kiáltványunkban megfogalmaztuk: a békének nincs alternatívája. Soha nem szabad elfelednünk, hogy az Európai Unió alapító atyáinak céljai a béke megteremtése volt. Ade­nauer, Schuman és De Gasperi szellemi és politikai örökségét kell továbbvinnünk, és különösen akkor nagy a politikai felelősségünk, amikor Európa békéje veszélybe kerül. 

A KDNP-nek mint kereszténydemokrata értékeket valló világnézeti pártnak az a célja, hogy bátran képviselje és megvédje a keresztény értékeket itthon és a nemzetközi szervezetekben is, kiálljon a család védelme mellett, fellépjen az illegális migráció ellen és kellő bátorsággal morális iránytű maradjon a baloldalra tolódott háborúpárti Euró­pai Néppárt számára. 

Az, hogy jelenleg különböző színtéren küzdünk az Euró­pai Parlamentben, a Fidesszel még szorosabbá tette szövetségünket. Mindenki ott teljesít szolgálatot, ahol a hazának szüksége van rá, ahol meg kell védeni nemzeti értékeinket, képviselni kell nemzeti érdekünket.

– Hogyan lehet elejét venni az ­uniós migrációs paktumnak?

– Kizárólag egy újonnan felálló ­uniós intézményrendszerrel, a szövetségesek támogatásával. Tartós és nagy küzdelmekre kell felkészülnünk az elkövetkező időszakban, ahol az unió jövője a tét. A migrációs paktum teljesen ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel és a magyar emberek azon akaratával, hogy szabadon dönthessék el, kivel szeretnének együtt élni és kivel nem. Azokban az országokban, amelyekben jelentős számban vannak jelen illegális bevándorlók, egyre gyakoribbak a támadások, így mindinkább fontossá válik a biztonság kérdése. E­miatt még inkább fontos, hogy az illegális migrációt biztonsági kérdésként kezeljük. Ezzel szemben a migrációs paktum nem a biztonság megteremtéséről szól, hanem éppen ellenkezőleg, visszahozza a migránsok kötelező szétosztását az Európai Bizottság irányításával. A jelenlegi uniós intézmények migrációpártiak, hiába fogalmaz meg a migrációs kvóta ellen egyre több ország kritikát: Magyarország mellett Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Olaszország is. 

A magyar kormány nem támogatta a migrációs paktumot, hiszen alapértékeinkkel ütközik, mi mindig is a helyben való segítség politikája mellett álltunk ki. Sajnálatos, de ki kell mondanunk, hogy a migrációs paktum állandó erőltetése folyamatos problémát jelent az unió számára. Olyan képviselőket kell bejuttatni az Európai Parlamentbe, akik az illegális migráció elleni küzdelem élharcosai és a külső határvédelem mellett tették le a voksukat.

– Milyen veszélyeket jelenthet hazánkra nézve a migrációs paktum?

– A paktum értelmében a tagországoknak a kiszabott kvótának megfelelő létszámban illegális bevándorlókat kell befogadniuk. Ha nem teszik, akkor akár személyenként húszezer ­eurós büntetést kell fizetniük. Ráadásul válsághelyzetben a meghatározott kvótaszámon felül is oszthatnának szét illegális bevándorlókat a paktum alapján, ugyanakkor azt, hogy mi tekinthető válsághelyzetnek, az Európai Bizottság dönti el. A paktum értelmében a határ közelében több ezer személy befogadására alkalmas migránstáborokat kellene létrehozni. Ezek számunkra elfogadhatatlan irányok és annak a vízióját villantják fel, hogy a liberális politikai erők célja a párhuzamos társadalmak létrehozása mellett egy központi, föderatív irányítású uniós intézményrendszer kialakítása.

– Mi a jelentősége annak, hogy az Országgyűlés tárgyalta a baloldali EP-képviselők brüsszeli tevékenységéről szóló bizottsági jelentést?

– Nincs még egy olyan ország, amelynek olyan szégyenletes ellenzéki politikusai lennének, mint nekünk. Donáth Anna és Cseh Katalin momentumos képviselők kifejezetten arra büszkék, hogy jelentős szerepük volt abban, hogy a magyar emberek ne jussanak hozzá az ­uniós forrásokhoz, abban, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós pénzeket. Hazudnak, amikor arról beszélnek, hogy a magyar kormányt akarták büntetni, hiszen az unió a tagállamot tudja szankcionálni, nem az adott kormányt. Akkor sem mondanak igazat, amikor arról beszélnek, hogy az ­uniós források közvetlenül lehívható formájáért küzdenek. Erre a források két százalékában van esély, vagyis ennyit szánnának a magyar embereknek. Nagyobb százalékeléréséhez módosítani kellene az uniós alapszerződést, amely napirenden sincs az európai politikában. 

Azért is tárgyaltuk ezt a kérdést az Országgyűlés európai ügyek bizottságában, hogy a jövőben az ellenzék ne engedhessen meg ilyen morális mélypontot magának. A jelentés eredményeként a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálhatja meg ezt a kérdést.

– Milyen következményekkel járt a baloldali képviselők munkája az uniós forrásokra nézve?

– Az európai uniós források járnak a magyar embereknek, nem szabad adományként tekinteni rájuk. Minden egyeztetés során törekedtünk a maximális párbeszédre az Európai Bizottsággal, de ez sokszor nem volt könnyű, mert folyamatosan új feltételeket támasztottak. Az Euró­pai Parlament jelenlegi összetételével szemben minden lehetséges ideológiai és politikai nyomásgyakorlást túléltünk, minden harcot megvívtunk. Sokszor józan ésszel is nehéz felfogni, hogy a magyar választópolgárok bizalmából megválasztott európai parlamenti képviselő bármilyen oknál fogva annak érdekében dolgozzék, hogy ne kapjon euró­pai uniós pénzeket a saját hazája. Huszonegy határozatot fogadott el hazánk ellen az Európai Parlament, amely során Dobrev Klára, Donáth Anna, Cseh Katalin, Gyöngyösi Márton számos esetben Magyarország ellen szólalt fel. Azon dolgozunk, hogy június 9. után a hazaárulás ne lehessen többé politikai termék, és a hozzájuk hasonló képviselők – a magyar emberek támogatásának köszönhetően – minél gyorsabban eltűnjenek a politikai életből.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!