Július 4-ig pályázhatnak vallásos alkotóközösségek hangszerekre és zenei rendezvényekre

Július 4-ig pályázhatnak hangszerek vásárlására és vallásos tematikájú zenei rendezvények lebonyolítására vallásos alkotóközösségek - mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton, a Felső-krisztinavárosi templom gitárostársulata fennállásának 35. évfordulóját ünneplő koncerten.

Soltész Miklós

 

A miniszter emlékeztetett: Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a nemzeti összetartozás napján jelentette be, hogy a vallásos alkotóközösségek, zenei együttesek és zenészek hangszerek vásárlására vagy hangszerfelújításra kétszázötvenezer és másfél millió forint közötti összegre pályázhatnak, vallásos tematikájú zenei rendezvények megvalósítását pedig ötszázezer és négymillió forint közötti összegekkel támogatja a kormányzat.

Ez a támogatás segítheti a kereszténység, a keresztény hit erősödését a fiatalokban,

hiszen a zene által a templomhoz, a hithez, Krisztushoz való közeledésük más lehetőséget kap. A vallásos komolyzenén, a gregorián zenén vagy az egyházi könnyűzenén keresztül tudjuk megszólítani őket, és ha ez sikerül, annak itt a gyümölcse – mondta el Soltész Miklós, utalva a Felső-krisztinavárosi gitáros kórus működésére.

A kereszténydemokrata politikus felidézte, hogy öt évvel ezelőtt, a csíksomlyói ifjúsági találkozón fogalmazódott meg az ifjúsági egyházi zenekarok támogatásának igénye, az ő ötletük alapján indult a pályázati rendszer kidolgozása, majd megvalósítása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!

 

 

BESbswy