Kambodzsai kollégáját fogadta Semjén Zsolt

A Kereszténydemokrata Internacionálé budapesti vallásközi konferenciájára érkezett Hor Namhongot, a Kambodzsai Királyság miniszterelnök-helyettesét fogadta magyar kollégája, Semjén Zsolt pénteken az Országházban.

A kambodzsai politikus köszönetet mondott Magyarország sokirányú támogatásáért, melyet a kegyetlen és embertelen diktatúra pusztításaiból újjáépülő Délkelet-ázsiai országnak nyújtott. Sok fiatal tanult felsőoktatási intézményeinkben, nálunk szerzett tudásukat Kambodzsa felemelkedésének szolgálatába állították.  Mindemellett hidat képeznek országaink és kultúráink között. Hor Namhong kifejtette, hogy mostani látogatása a vallásközi párbeszéd folytatása mellett, országaink együttműködésének erősítését is szolgálja.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy a Keleti Nyitás politikája és a Magyar Nemzeti Kereskedőházak rendszere az ázsiai országok irányában folytatott gazdasági stratégiánk meghatározó eszközei. Hazánk Kambodzsa agráriumának fejlesztésében, a fenntartható vízgazdálkodás és az árvízvédelem szakmai kérdéseiben, valamint a Stipendium Hungaricum felsőoktatási diákprogram keretén belül, ösztöndíjasok fogadásával a jövőben még szorosabbá teszi együttműködésünket. Semjén Zsolt hozzátette, büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország szerepet vállalhatott a páratlan Angkor világörökség feltárásában, melynek keretében kulturális szakembereink nemzetközi elismerésre méltó munkát végeztek.

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!