A kamuvideós Korózs Lajosnak távoznia kell a népjóléti bizottság éléről!

Hollik István Korózs Lajosról tett fel kérdést az Országgyűlés hétfői ülésén, melyre a kormány részéről Rétvári Bence válaszolt.

Hollik IstvánHollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, a kormánypártok kommunikációs igazgatója (Archív fotó: MTI / Bruzák Noémi)

Hollik István (KDNP) szerint eddig a baloldal, ahol lehet, akadályozta a védekezést. A legtöbben hazugságokat terjesztve pánikot keltettek, élükön Korózs Lajossal (MSZP), aki a járvány első hullámában kamuvideót készített, hogy lejárassa az egészségügyet – hangoztatta.

Hozzátette: Korózs Lajos nemrég egy több sebből vérző statisztikát tett közé az interneten és 2016-os adatokra hivatkozva próbálta meg bizonygatni, hogy a koronavírus 2020-ban a leggyakoribb halálozási ok Magyarországon.

Korózs Lajos nem mondott le az Országgyűlés népjóléti bizottságának vezetéséről, a baloldal pedig falaz neki. A kormány partnernek tud-e tekinteni egy olyan bizottsági elnököt, aki kamuvideókkal támadja a védekezést? – kérdezte, sürgetve az ellenzéki politikus lemondását, illetve visszahívását.

Rétvári Bence országgyűlési képviselő, az EMMI miniszterhelyettese, a KDNP alelnöke (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára szerint belegondolni is rossz, ha a baloldal politikusai közül Korózs Lajos a legalkalmasabb az egészségüggyel foglalkozó népjóléti bizottság vezetésére. Milyen lehet a többi politikus? – tette fel a költői kérdést.

Hangsúlyozta: a kamuvideóval Korózs Lajos az egészségügyet igyekezett lejáratni Magyarországon és külföldön is. Ő is kifogásolta, hogy a baloldalon senki nem mondta ki, vállalhatatlan, amit a szocialista képviselő tett. Korózs Lajos önmagát tette méltatlanná a bizottság vezetésére – hangsúlyozta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!