KDNP: Meg kell akadályozni a börtönbizniszt!

A börtönbiznisz megakadályozását célzó törvénymódosítás általános vitájában Vejkey Imre fejtette ki a KDNP álláspontját kedden az Országgyűlésben.

Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta: a módosítás olyan új rendszert hoz létre, amely önmagában is kizárja a további visszaélések lehetőségét és minden eddiginél gyorsabb, hatékonyabb követelésérvényesítést tesz lehetővé az áldozatoknak.

Vejkey ImreVejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés igazságügyi bizottságának elnöke (Fotó: MTI-archív)

Jelezte: frakciója támogatja a törvényjavaslatot és erre kérte képviselőtársait is. Kiemelte: a közvéleményt felháborította, hogy két olaszliszkai lincselő sokmilliós kártérítést kapott, hozzátéve, 12 ezer ilyen ügy indult, és ezekben 8 milliárd forintnál nagyobb összeget fizetett ki az állam. A börtönbizniszre egész üzletág épült ki – említette meg Vejkey Imre, aki emlékeztetett: márciusban azonnali hatállyal felfüggesztették a kártalanítási ügyekben megítélt összegek kifizetését, egyben a parlament felhívta a kormányt a sértetek, áldozatok védelmének újraszabályozására. Közölte, mind az államtitkári expozéban, mind a Fidesz vezérszónoka által elmondottakkal egyetért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!