KDNP: Megalapozott a jövő évi költségvetés

Megalapozott a jövő évi költségvetés tervezete, amely folytatja az eddigi konzervatív gazdaságpolitikai gondolkodást – értékelt Hargitai János, a KDNP-frakció vezérszónoka költségvetés szerdai parlamenti vitájában. A büdzsét a biztonságos növekedés jellemzi –  jelentette ki felszólalásában a KDNP másik felszólalója, Földi László.

Hargitai János (KDNP) a jövő évi költségvetési törvényjavaslat általános vitájában kiemelte, hogy 4000 milliárd forintot fordítanak majd fejlesztésekre 2019-ben, és szakpolitikai célokra is biztosítanak többletforrásokat. 

A kereszténydemokrata képviselőcsoport vezérszónoka kifejtette: oktatásra 15 milliárd forinttal, egészségügyre 101 milliárddal, közbiztonságra, honvédelmi kiadásokra 150 milliárddal juthat több. A költségvetési gondolkodás fókuszában áll a családpolitika, amire 2000 milliárd forintot különítenek el – jelezte.

„Ez helyes törekvés, ugyanakkor sok kormányzati cikluson keresztül kell mindezt tenni, hogy mérhető eredménye legyen” – mondta Hargitai János, frakciója támogatásáról biztosítva a költségvetést, hozzátéve: a mostani költségvetésnél a növekedés fenntartásában tudnak gondolkodni. Ezt ma már természetesnek tekintik, de keserves volt az út, amíg idáig el tudtak jutni – hangsúlyozta a KDNP-s politikus.

A jövő költségvetés a biztonságos növekedés költségvetése, szolgálja Magyarország biztonságának megőrzését, növelését, erre adtak a választók felhatalmazást – mondta. Célként jelölte meg a már elért növekedés fenntartását, a családok támogatását és a teljes foglalkoztatásra való törekvést. A költségvetés tervezete a biztonságra épít, ami mindig az egyik legfontosabb érték a polgárok számára – jelezte. Hargitai János kitért arra, hogy a költségvetés növeli az eddig is jelentős tartalékok szintjét. Válságjelenségek érzékelhetők a világban, az Amerikai Egyesült Államok és a világ többi része között kereskedelmi háború indult el, és erre reagálni kell – vélekedett. 
A KDNP ügyvezető alelnöke szólt arról is, hogy reményeik szerint 70 százalék alá esik jövőre az államadósság GDP-arányos mértéke. Hozzátette, jelenleg 4,4 millió a foglalkoztatottak száma, időarányosan többé-kevésbé teljesül az egymillió új munkahelyre vonatkozó elképzelés. Kiemelte, hogy 63 hónapja nőnek a nettó reálbérek, ez a folyamat várhatóan idén és jövőre is folytatódni fog.

Hargitai János szerint a szocialisták költségvetéseire az volt jellemző, hogy külföldről, hitelből szereztek forrásokat, és ezeket osztották szét a saját társadalmi szemléletük szerint, majd előbb-utóbb „kifogytak a más pénzéből”. A KDNP költségvetési szemlélete nem ilyen, hanem arról szól, hogy „álljunk a saját lábunkra, fordítsunk jelentős forrásokat beruházásokra, támogassuk a családokat”. Mint mondta, azért szavaznak az emberek a kormánypártokra, mert meghaladták a szocialistáktól örökölt helyzetet és Magyarország ma már más ország.

A sportra költött pénz nyereséget jelent

Földi László

Földi László (KDNP) felszólalásában azt mondta, hogy a 2019-es költségvetési javaslattal könnyű azonosulni. A büdzsét a biztonságos növekedés jellemzi – jelentette ki.

Az elmúlt nyolc év sikeres gazdaságpolitikája lehetővé teszi, hogy további adócsökkentésekkel segítsenek az embereken, a családtámogatási támogatások pedig elősegítik, hogy több gyermek szülessen a jövőben – emelte ki a KDNP-s képviselő. Hangsúlyozta, hogy a kormány célul tűzte ki, hogy mindenki dolgozhasson, aki akar.

A sportra áttérve arról beszélt, hogy azt szeretnék elérni, hogy Magyarország sportnemzetből sportoló nemzetté váljon. Véleménye szerint minden egyes a sportra költött pénz nyereséget termel, mert a javuló egészségű lakosság kevesebb egészségügyi ellátást vesz igénybe.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!