A kiegyensúlyozottság garanciái nélkül a KDNP nem támogatja a közmédia átalakításáról szóló javaslatot + VIDEÓ

A vagyon és a szerződések átadására vonatkozó végrehajtási terv, a munkavállalók jogait védő szabályok és a testület kiegyensúlyozott ellenőrzésének biztosítékai nem garantáltak. Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója a javaslatot ebben a formában nem támogatja – mondta Máthé Zsuzsa szerdán, a Magyar Rádió és Televízió Zrt. alapító okiratának elfogadásáról és az átalakuláshoz kapcsolódó intézkedésekről, valamint a Magyar Távirati Iroda Zrt. létrehozásáról és alapító okiratának elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitájában.

 

Nem érez mindenki ugyanúgy a közmédiánál zajló változásokkal kapcsolatban – figyelmeztetett Máthé Zsuzsa, megemlítve, hogy sokaknak hiányzik például a Vasárnapi Újság, valamint rámutatott arra is, hogy a hőkupola okozta krízis idején rádiójátékokat hallgathattak az emberek, érdemi tájékoztatás helyett. „Az információk forrásaként a miniszterelnök Facebook-oldala van ma Magyarországon megjelölve” – jegyezte meg a KDNP-s képviselő.

Beszélt arról is, hogy a „háborút” már valami illetlen szóként kezelik az Országgyűlésben is, mintha nem létezne, és ez a valóságtagadásnak olyan szintje, ami kritikusan érinti Magyarországot. Nagyon kíváncsi lennék arra, Magyar Péter vagy Orbán Anita mit gondol arról, hogy mi történik körülöttünk a világban, a háborús eszkaláció veszélyéről, hiszen

minden nyugati sajtóorgánumban elhangzik, hogy soha nem volt ilyen nagy kockázata annak, hogy Európa háborúba sodródik. Ezt a veszélyt letagadni egyszerűen abszurd

– jelentette ki Máthé Zsuzsa. Azzal folytatta, hogy nincs kellően megindokolva a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. és az MTI különválasztása. Felidézte a közmédia eddigi átalakításának lépéseit, emlékeztetve arra, hogy a 2010 után megkezdett integráció, majd a 2015-ös médiaszolgáltatói egységesítés egyik célja a párhuzamosságok csökkentése volt. Közös háttérre épülhetett a rádiós, televíziós és hírügynökségi tartalom előállítás, miközben megmaradhattak az egyes műfajok eltérő szakmai követelményei.

A magyar nyelvű tájékoztatásnak, a történelmi és kulturális értékeket bemutató műsoroknak, a vidéki és határon túli közösségeket szolgáló tartalmaknak erős intézményi háttérre van szükségük

– hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus. Hozzáfűzte, e kapacitás jelentőségét nem lehet pusztán az igazgatóságok vagy az adminisztratív egységek számával mérni. A közösen finanszírozott tudósítói hálózat, a műsorkészítés technikai háttere és az archívum együtt olyan erőforrást jelent, amelyet önálló, kisebb szervezetekben költséges lehet fenntartani. Ezért indokolt feltenni azt a kérdést, milyen konkrét működési hiba teszi szükségessé az MTI ismételt elkülönítését – szögezte le Máthé Zsuzsa.

Úgy vélte, egy integrált intézményben is meghatározhatók a szerkesztői döntések védett hatáskörei. Az előterjesztőknek ezért azt kellene bizonyítaniuk, hogy a különválasztás többletelőnyei meghaladják az új szervezet működtetésének terheit.

Joggal merül fel a kérdés, hogy valóban a közszolgálati működés hatékonyabbá tétele indokolja ezt az átalakítást, vagy annak hátterében újabb igazgatói székek, felügyelőbizottsági helyek és irányítási pozíciók létrehozásának a szándéka húzódhat meg.

A 2026-os jogállamisági jelentés előrelépésként értékelte a közmédia független irányítását célzó változásokat, miközben az új független közmédia testületből valamennyi ellenzéki jelölt kimaradt – emelte ki a KDNP képviselője. Felidézte továbbá Gulyás István esetét, akit az M5 korábbi csatornaigazgatójaként egy kormánypárti orgánum cikke alapján távolítottak el, biztonsági őrök kísérték ki az épületből.

Mindez kísértetiesen emlékeztet a 2023 decemberi lengyelországi eseményekre, amikor a Tusk-kormány – a Magyar Péter példaképeként megjelölt Donald Tusk kormánya – a közmédia függetlenségének helyreállítására hivatkozva leváltotta annak vezetőit, illetve a lengyel közszolgálati hírcsatorna adása is megszűnt. Az eljárás még a sajtószabadságért fellépő nemzetközi szervezetek részéről is aggályokat váltott ki – tette hozzá Máthé Zsuzsa.

Közölte: részletes, nyilvános pénzügyi és szervezeti hatásvizsgálatra lenne szükség, hiszen a vagyon és a szerződések átadására vonatkozó végrehajtási terv, a munkavállalók jogait védő szabályok és a testület ténylegesen kiegyensúlyozott ellenőrzésének biztosítékai nem garantáltak. Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója a javaslatot ebben a formában nem támogatja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!