KDNP-s interpelláció a nevelőszülői hivatás népszerűsítéséről

A kormány célja, hogy a sokszor kissé elavult nevelőotthonok helyett minél nagyobb arányban helyezzék el az érintett gyerekeket, fiatalokat nevelőszülőknél - hangsúlyozta Soltész Miklós (KDNP) hétfőn a parlamentben

Soltész Miklós országgyűlési képviselő (KDNP) a nevelőszülői hivatás népszerűsítése és megerősítése érdekében várható jövőbeni kormányzati intézkedésekről érdeklődött. Rámutatott, hogy a kormány célja: a sokszor kissé elavult nevelőotthonok helyett minél nagyobb arányban helyezzék el az érintett gyerekeket, fiatalokat nevelőszülőknél. Az elmúlt években jelentős előrelépés történt, ezen gyerekek kétharmada már nevelőszülőknél él, akik komoly feladatot vállaltak át, munkájuk 24 órás szolgálat - hangsúlyozta a kormánypárti politikus, aki fontosnak tartotta az anyagi megbecsülésüket, támogatásukat is. Ezért az előző kormányok nem tettek szinte semmit - jegyezte meg. 

Fülöp Attila (KDNP), az Emmi szociális államtitkára közölte: 2014-ben vezették be a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyt, amely az anyagi stabilitást is biztosítja. Kitért arra, hogy míg korábban havi 15 ezer forintot kaptak a nevelőszülők egy gyermek után, ma már ez 60 ezer forint, 3 gyermek esetében pedig 45 ezerről 125 ezer forintra nőtt. Emellett jogosultak a gyermekek ellátását fedező különböző juttatásokra is, családi pótlékra, ingyenes gyermekétkeztetésre, tankönyvre. A központi költségvetési forrásból idén 20,5 milliárd jut erre a tevékenységre, ami jövőre tovább nő, a büdzsé ugyanis 850 milliós többletet tartalmaz a nevelőszülők díjazására - jelezte Fülöp Attila. 

A képviselő az államtitkári választ elfogadta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!