Keresztet állítottak a békéért Tokajban

Az évtizedes hagyományokra visszanyúló Vince-napi szőlő- és borszentelés keretein megszentelték a tokaji kereszténydemokraták által, a Hétszőlő birtok előtt felállított fakereszt - írta közösségi oldalán a KDNP Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szevezete.

B.A.Z

A keresztet a KDNP és Latocai Csaba ügyvezető alelnök „Fogadj örökbe egy keresztet „ és az „Állítsunk egy keresztet a békéért” kezdeményezésére felbuzdulva, Menyhárt Gábor ajánlotta fel a helyi szervezetnek, amely egyenesen a Börzsönyből érkezett a Tokaji borvidékre.

B.A.Z

A felajánlott keresztet a város nevében Posta György Polgármester Úr, a kereszténydemokraták nevében pedig Váraljai Zoltán IKSZ elnökhelyettes, KDNP Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szervező valamint Éltelő Péter a tokaji KDNP elnöke köszönte meg, akik Csiba Gábor vármegyei elnök köszöntését is átadták.

B.A.Z

Ezt követően a történelmi egyházak vezetői megszentelték a keresztet, majd a Nemzeti imánk közös eléneklésével zárták az eseményt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!