Nem tartozna a közbeszerzési szabályok hatálya alá a helyi önkormányzat kötelező közoktatási feladatának és a közoktatási intézmény fenntartói jogának más fenntartónak történő átadása kereszténydemokrata és fideszes képviselők hétfőn, a parlamentnek benyújtott közbeszerzési törvényt módosító javaslata értelmében. Nagy Kálmán (KDNP) a javaslat egyik jegyzője egyebek között azzal indokolta a módosítást, hogy a jövőben minél több olyan iskolát működtethessenek legalább részben az egyházak, amelyek kifejezetten problémás, nehezen nevelhető gyermekek képzésével foglalkoznak. Ez természetesen a szülői közösség és a tantestület beleegyezése után valósulhatna meg.
A politikus hangsúlyozta: ezáltal az oktatás színvonala és a nevelés is javítható lenne. Figyelemmel arra, hogy az új közbeszerzési törvény várhatóan csupán novemberben lép hatályba, ezért javasolják a jelenleg hatályos közbeszerzési törvény módosítását a fentiek szerint.
A képviselők kitértek arra is, hogy a közoktatási törvény tavalyi módosítása után a helyi önkormányzatok érdekeltebbé váltak abban, hogy közoktatási intézményeiket megállapodás keretében átadják más intézményfenntartó jogosultsággal rendelkező jogi személyeknek, így egyebek között egyháznak, egyházi jogi személynek. Az ilyen intézményfenntartói jog átadása mindeddig a két fél egyoldalú akaratnyilvánítását tartalmazó megállapodás alapján történt. Felvetődött azonban az, hogy harmadik személy megtámadhatja a megállapodást és a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordulhat, mivel az oktatással kapcsolatos szolgáltatások – így az intézményfenntartás is - a közbeszerzésről szóló törvény mellékletében fellelhetők.