Köszönet a pedagógusoknak!

Köszönet illeti az összes, 170 ezer magyar pedagógust, aki napról napra a diákokkal foglalkozik, és segít abban, hogy Magyarország a jövőben sikeresebb, boldogabb legyen – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke június első vasárnapján, a pedagógusnapon Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Rétvári BenceRétvári Bence elmondta: a kormány biztosítja a pedagógusokat arról, hogy munkájukat támogatni, anyagi és erkölcsi megbecsültségüket pedig növelni fogja az elkövetkezendő években.

Kiemelte, jelenleg 550 milliárd forinttal többet fordítanak az oktatásra, mint 2010-ben. Két ciklus alatt a bruttó hazai termék (GDP) 1,5 százalékával sikerült növelni ezeket a kiadásokat, így ma a GDP 5,2 százalékát az oktatás kapja, ami magasabb, mint az Európai Unió 28 tagállamában mért 4,9 százalékos átlag – közölte. Bízni lehet abban is, hogy Magyarországot illetően csökkenni fog a nyugati és keleti tagállamok között tapasztalható bér- és életszínvonalbeli különbség – fogalmazott az államtitkár.

A miniszterhelyettes elmondta: több minden bizonyítja, hogy az elmúlt években sikerült növelni a pedagóguspálya presztízsét. Egyrészt a pedagógusok 50 százalékos béremelése, amelynek köszönhetően vonzóbbá vált ez a hivatás, hiszen jóval többen jelentkeznek tanárnak. Ez biztosítéka annak, hogy a jövőben jobb képességű fiatalok választják majd a pedagóguskarriert, és így értékesebb tudást adnak majd át, és színvonalasabb lesz a nevelés – fogalmazott.

Sok szempontból meg is újult az oktatás – jelentette ki Rétvári Bence, aki közölte, az elmúlt években a politikai csatározások gyakran elfedték, mekkora előrelépés történt. Óriási digitális átállás zajlik a köznevelésben – hangsúlyozta, és egyre több iskola rendelkezik elegendő laptoppal, asztali számítógéppel, projektorral és egyéb technikai eszközzel. Ezek forradalmasítani tudják a pedagógiai munkát, élményszerűbbé, átélhetőbbé tehetik az órákat.

Az államtitkár köszönetet mondott azoknak, akik időt és energiát szántak továbbképzésükre azért, hogy a digitális eszközökkel neveljék a gyermekeket. Szintén nagy sikernek nevezte, hogy sokan átléptek a pedagógus II. fokozatba. Úgy fogalmazott, hogy ők jobban átgondolták, mit és hogyan érdemes tanítani, ami a következő nemzedék javára válik. Ez a 40 ezer pedagógus 30-35 ezer forinttal magasabb fizetést kap – jegyezte meg.

Rétvári Bence arról is beszélt, hogy soha nem látott mértékű iskola-felújítási program indult részben EU-s, részben belföldi forrásokból. Nemcsak új intézmények épülnek, hanem a már meglévők is korszerűsödnek – tette hozzá.

Több mint 500 iskolában kezdték meg a munkálatokat, amelyek remélhetőleg egy-két éven belül befejeződnek, a programra 80 milliárd plusz 30 milliárd forintot fordítanak – közölte az államtitkár.