Latorcai Csaba a DK-s képviselőnek: Az önök politikájának a lényege a hazugság, hazugan kérdeznek és hazugan állítanak + VIDEÓ

Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke a hazugság kifejezés óvatos használatát javasolta Földi Judit DK-s képviselőnek hétfőn a parlamentben, aki azt kérdezte: miért verik át az önkormányzatokat?

Latorcai

Latorcai Csaba kiemelte:

az önök politikájának a lényege a hazugság, hazugan kérdeznek és hazugan állítanak."

Felidézte, hogy a szocialisták kormányzása idején az önkormányzatok hatalmas adósságokat halmoztak fel, hogy a béreket kitudják fizetni. 2002 és 2010 között programszerűen hajtották végre a magyar állam, a magyar emberek és az önkormányzatok eladósítását – összegzett.

A jelenlegi kormány volt az, amelyik 1368 milliárd forintnyi adósságot vett át az önkormányzatoktól”

– tette hozzá.

Jogosnak nevezte az elvárást, hogy a tehetős települések segítséget nyújtsanak a rosszabb helyzetben lévő önkormányzatoknak. Miért kérdőjelezi meg, hogy szükség van az önkormányzatok közötti szolidaritásra? – kérdezte, majd kitért a versenyképes járások program elindítására is, amely vadonatúj lehetőséget nyújt majd a települések számára.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!