Nem fizeti vissza a kormány a fővárosnak azt a 28 milliárd forintot, amit a 2023-as szolidaritási hozzájárulásból vont el; „egyetlen egy bírósági döntés nem született arról, hogy bármekkora összeget vissza kell fizetni” – jelentette ki a 24.hu műsorában a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

Latorcai Csaba közölte: a döntés minden esetben arról szólt, hogy jó technikával történt-e a források levonása, például biztosítva volt-e a megfelelő jogorvoslati lehetőség az inkasszó kincstári benyújtásánál. A Kúria megállapítása szerint ebben az esetben jogorvoslatot kell biztosítani, ezt a kormány „meg is fogja teremteni” – mondta az államtitkár.
Hozzáfűzte, a kormány annyit fizet vissza, amennyit a bírósági ítéletek előírnak; így jártak el a nyáron is, amikor milliárdokat fizettek vissza, mert a bírósági ítélet arról rendelkezett, hogy kamatot kell fizetniük, mivel technikailag rosszul hajtották végre a levonást.
Latorcai Csaba leszögezte, nem akarják bedönteni Budapestet, az ott élők miatt ez nem lehet érdeke a kormánynak, és nincs olyan mesterterv, miszerint a csődöt követően egy pénzügyi gondnok kinevezésével rakják rendbe a költségvetést.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a pénzügyi helyzet tisztázására felkért Domokos László korábbi számvevőszéki elnök két-három héten belül készül el a jelentésével.