Latorcai Csaba: A helyiek elképzeléseit figyelembe véve teremtünk értékeket a településeken

A helyi elképzeléseket szem előtt tartva teremtünk értékeket, ezáltal növekszik a települések versenyképessége – fogalmazott szombaton a 17. szigligeti süllőfesztiválon a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke.

Latorcai Csaba kiemelte: az itt élők és az ide látogatók szempontjait is figyelembe véve valósították meg a programot, úgy, hogy közben versenyelőnyhöz jusson a település.

Latorcai

Mint mondta, ez a cél a jelenleg formálódó Versenyképes járások program meghirdetésével is, amely összefogásra sarkallja a településeket.

Hozzátette:

ugyanezt kívánják megvalósítani a gazdasági semlegesség programját alátámasztó 21 pontos akciótervvel is. Ennek a célja, hogy minél hamarabb elérjük az 1000 eurós minimálbért és az egymillió forintos átlagjövedelmet, segítsük a helyi vállalkozásokat és valódi lakhatási feltételeket biztosítsunk.“

Hangsúlyozta: a Balatont egyszerre kell fejleszteni, mint turisztikai térség és otthonossá tenni az itt élők számára.

Szigliget megtalálta, hogy miben rejlik a versenyelőnye, mert a balatoni hal Magyarország számára valódi versenyképességi tényező”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy az unió a balatoni halat elismerte, eredetvédetté tette.

Magyarország kormánya minden járásnak a tapolcaihoz hasonló együttműködési programot kínál a versenyképesség növelésére, ahhoz, hogy az ott élők szebben, jobban, boldogabban tudjanak élni – hangsúlyozta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!