A keresztény és az európai értékek igenis összhangban vannak egymással – hangsúlyozta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke pénteken Budapesten, a Patrióta Európai Civil Együttműködésért (PEuCET) Alapítvány konferenciáján.

Ezek az értékek segíthetnek egy olyan megújuló kontinens megteremtésében, amely „méltó elődeink örökségéhez, és élhető jövőt biztosít az utánunk jövő generációk számára is”. A múltból merített tapasztalatok és értékek segítenek eligazodni a jövő kihívásai között – mondta Latorcai Csaba.
Felidézte: mi, magyarok és a Közép-Európában élő nemzetek „keserűen megtapasztaltuk, hogy a 20. század hogyan tette tönkre nemzeteinket, hogyan tette nemzeteinket a nagyhatalmak játszóterévé”.
Az első és második világégés, a holokauszt, valamint a kommunista diktatúra által hozott szenvedések pedig mélyítették ezeket a sebeket; nyolc évtizeddel a második világháború és 35 évvel a berlini fal leomlása után pedig most ismét szembe kell nézni az „abnormalitás kultúrájával” – mutatott rá a kereszténydemokrata politikus. Hozzáfűzte,
most az eltörlés kultúrája sötétzöldbe öltözött, és klímahisztériával átitatott, erőszakos képviselői újmarxista hévvel üldöznek mindent, ami eddig meghatározta Európa mindennapjait.
„Támadják keresztény hitünket, ami erkölcsi tartást ad, támadják a család intézményét, amely közös jövőnk záloga, támadják nemzeteinket is, hogy erőszakos betelepítésekkel és a migráció felgyorsításával, akár háború árán is létrehozzák a lélek nélküli európai egyesült államokat” – fogalmazott az államtitkár.
Kijelentette: kritikus időket élünk, ahol a „modern kori ópiumok”, a háború, a gender és a migráció kritikátlan szorgalmazása a pusztulás szélére lökte „nagy elődeink szebb reményű otthonát”.
Elkötelezett civil munkára, civil kurázsira van szükség – hangsúlyozta Latorcai Csaba. Közölte: „mi, akik Európa szellemi, lelki, anyagi megújulásáért, gyarapodásáért dolgozunk, hiszünk eddigi munkánk sikerében, hisszük, hogy hozzájárultunk eddig is az európai civil társadalom megerősítéséhez, és jó példával járunk elöl a bátorság dolgában is”.
A nemzeti megújulás és az európai megújulás nem ellentétes fogalmak, hanem éppen, hogy egymást kiegészítő célok, amelyek összekapcsolva erősíthetik a kontinens jövőjét.
