Latorcai Csaba: A kereszténydemokraták számára fontos a teremtett világ védelme

A kereszténydemokraták nemcsak beszélnek arról, hogy fontos a teremtett világ védelme, hanem tesznek is érte – jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke szerdán a Fejér vármegyei Polgárdiban.

LatorcaiLatorcai Csaba a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Ültessünk, hogy élhessünk! elnevezésű országos programsorozata keretében őshonos magyar fafajtákat ültetett el a helyi óvoda és bölcsőde előtt Nyikos László (Fidesz-KDNP-Szeretem Polgárdit Egyesület) polgármesterrel.

Az államtitkár kiemelte: fontos az Isten által teremtett és a természet adta környezet megőrzése, mert „ezt a világot nem magunknak, hanem gyermekeinknek és unokáinknak építjük, ezért felelősséggel tartozunk érte”.

Magyarország kereszténydemokrata talapzaton álló kormánya mindent megtett és megtesz a természet és a környezet védelméért, ugyanakkor ez nem elég, a magánembereknek is felelősségük van ebben” 

– tette hozzá.

Latorcai

Latorcai Csaba beszélt arról is, hogy a KDNP tizenkilenc vármegyében és a fővárosban megvalósuló faültetési programja keretében elültetett fák mindegyike őshonos a Kárpát-medencében, amit a hagyományőrzés miatt tartottak fontosnak, hiszen ezek is részei a magyarság 1100 éves történelmének Európa közepén.

Nyikos László két okból is szimbolikusnak nevezte a helyszínt: egyrészt a város új óvoda- és bölcsődekomplexuma a kormány és az önkormányzat közös finanszírozásában, csaknem egymilliárd forintból épült meg, másrészt azoknak a gyermekeknek ültetik a fákat, akiké a jelen és a jövő.

Az eseményről készült galéria IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!