Latorcai Csaba: A kormány rendkívül elkötelezett az ország egészségügyi helyzetének további javítására

Magyarország kormánya rendkívül elkötelezett az ország egészségügyi helyzetének további javítására – hangsúlyozta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke hétfőn a Csongrád-Csanád vármegyei Újszentivánon.

LatorcaiLatorcai Csaba az újszentiváni egészégcentrum támogatásáról szóló okirat átadásán elmondta, a kormány legfontosabb célja, hogy egyfelől folyamatosan javuljon a lakosság egészségügyi állapota, másfelől pedig a betegeknek ugyanilyen mértékekben javuljanak a gyógyulási esélyei is. Éppen ezért a kormány 2010 óta az egészségügyben hajtotta végre a legnagyobb mértékű béremelést – tette házzá.

Az ápolók bére 2010-hez képest átlagosan háromszorosára, az egészségügyi szakdolgozók bére a négyszeresére, a szakorvosok bére pedig az ötszörösére emelkedett”

– részletezte Latorcai Csaba.

Az elmúlt másfél évtized arról szólt, hogy gazdasági, társadalmi és közösségi szempontból is egyaránt erős, önmagára és az eredményeire büszke, öntudatos, a válságokat nem csak túlélni, vagy éppen elhárítani képes, hanem a válságok ellenére is fejlődni képes ország legyünk”

– hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

Latorcai

Elmondta, a megépülő újszentiváni egészégügyi központ a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében valósul meg 340 millió forint uniós és hazai forrásból, amely a 21. századi körülmények között, a gyógyítás mellett az egészséges életmód és az egészség megőrzése céljából is segítheti az ott élőket és a térség minden polgárát.

Az államtitkár hangsúlyozta: a TOP Plusz program az ország teljes területét lefedi, kiemelt figyelmet fordítva a legkevésbé fejlett régiókra.

A cél az, hogy Magyarország minden térsége, járása, vármegyéje fejlődjön, csökkentse a térségek közötti egyenlőtlenségeket, és hogy ezen fejlesztéseknek Magyarország minden térsége a nyertese lehessen”

– tette hozzá.

Latorcai

Latorcai Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy „ehhez a közös építkezéshez továbbra is fontos a béke melletti bátor kiállás, és a hitünk abban, hogy csak együtt tehetjük sikeressé a 21. századi Magyarországot és az egész magyar nemzetet”.

A június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választásokról szólva elmondta, dönteni kell, hogy milyen Magyarországot és milyen Európát akarunk magunknak és a gyermekeinknek, mert az elkövetkező időszakban a gazdasági, a kulturális és a politikai szuverenitásunk a tét.

Minél nagyobb számban vegyünk részt a választásokon, és támogassuk azt, hogy Magyarország a magyaroké, Európa pedig az európaiaké legyen!”

– hangsúlyozta Latorcai Csaba.

BodóBodó Imre (független) Újszentiván polgármestere köszöntőjében kiemelte, a projekt a település történetének egyik legnagyobb beruházása. Azt mondta, Újszentivánon „van egy nagyon fontos jövőképépítés”, amit a létesülő egészégcentrum is alátámaszt.

Mihálffy Béla KDNP-s országgyűlési képviselő a jelenlegi városvezetés támogatására hívta fel a figyelmet, azzal, hogy továbbra is egy elkötelezett, szorgalmas ember vezesse a települést!

Juhász Tibor, Újszentiván háziorvosa a projektről elmondta, az egészségügyi központban egy új, modern orvosi rendelő kap helyet külön gyermekorvosi résszel, valamint lesz fogorvosi rendelő, és új környezetben működhet a védőnői szolgálat is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!