Latorcai Csaba: A környezetvédelemben nincs kompromisszum

A 2010 óta tartó Fidesz-KDNP kormányzás alapelve, hogy a természetvédelemben nem ismer kompromisszumot, a legmagasabb szintű jogszabályok és természetes elvárások szellemében cselekszik – hangsúlyozta Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke a párt faültetési akciójának újabb állomásán, Lentiben szerdán.

Latorcai

Mi, kereszténydemokraták tudjuk, hogy ez a világ nem a sajátunk, kölcsön kaptuk unokáinktól, gyermekeinktől, s vigyázunk rá, hogy ők is élhessenek majd benne. Az akció azt is szimbolizálja, hogy míg a baloldal csupán beszél, a kereszténydemokraták cselekszenek”

– mondta a kormánypárti politikus.

Latorcai Csaba hangsúlyozta azt is: csak összefogva védhetjük meg a teremtett világot.

Latorcai

Az Ültessünk, hogy élhessünk! akció Zala vármegyei állomásán 10 őshonos fát ültettek el. A kereszténydemokraták vállalják a generációs kötelezettségeket: az elődök örökségét továbbadják utódaiknak, hogy a Kárpát-medencében 1100 éve élő magyarság még további 1100 évig élhessen itt - mondta a kereszténydemokrata politikus a párt által támogatott Zala vármegyei önkormányzati képviselők és polgármesterek előtt szónokolva.

Bíztatunk mindenkit, hogy hazatérve a saját településén folytassa ezt a páratlan kezdeményezést!”

– tette hozzá Latorcai Csaba.

Latorcai

A faültetésről készült galéria IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!